A jeles irodalomtörténész eddig is számos könyvet és tanulmányt szentelt Jókainak, legutóbb is Jókai életéből ismerhettünk meg néhány igazán érdekes és szórakoztatót epizódot (Móric, Mór, Maurus: Jókai, 202107106). Most viszont egy klasszikus monográfiával lép olvasói elé Hansági Ágnes, aki az utóbbi évek kutatási eredményeit összegzi. A szerző arra keresi a választ, hogy Jókai prózája, sajátos narrációs technikája mennyiben tekinthető a romantikából egyenesen levezethető jelenségnek, mit kezdjünk továbbra is a „megkésettség” mítoszával, valamint, hogy a század második felének megváltozott mediális viszonyai, a tömegkultúra hogyan alakította az irodalmi közlés minőségét és milyenségét, s végül, hogy a romantika mellett miért beszélhetünk Jókai prózájáról mint a koramodern egyik meghatározó szövegkorpuszáról. Hansági kiemeli, hogy korábbi Jókai-monográfiájához képest is (Tárca, regény, nyilvánosság, 201422093) revideálni szeretné a Jókai prózájáról gondoltakat, ugyanis úgy látja, hogy bár a sajtótermékek tárcarovata mediálisan meghatározta az itt közölhető szövegeket, ennél jóval összetettebb az a sajátos poétikai eljárás, amit Jókai alkalmaz a regényeiben. A monográfia első fejezete Jókai szövegeivel a klasszikus modernség szűrőjén keresztül foglalkozik; elemzés tárgyává teszi a szövegek mellett az irodalmi nyilvánosságot, valamint a korabeli recepciót.