Közismert, hogy a 17. századi epikus alkotások legfőbb vonása az eszményként felmutatott hősiesség. De hogyan gondolkodtak a szenvedélyekről a korabeli mérvadó elméletírók? Az indulatokra vonatkozó elképzelések miként változtak a következő században? Hogyan alakult ki az érzelmekről alkotott kora újkori felfogás? Ezzel együtt a hősiesség kultusza a 18. század második felére hogyan alakult át az érzelmesség kultuszává? Ezeket a folyamatokat vizsgálja a tehetséges fiatal irodalomtörténész doktori disszertációja részben az indulatokra vonatkozó ókori, reneszánsz és 17. századi bölcseleti (Descartes, Regius), illetve medicinai és fiziognómiai elképzelések, továbbá az indulatokra vonatkozó magyarországi elméleti reflexiók (Apácsai Csere János, Bethlen Miklós, Pápai Páris Ferenc, Pálóczi Horváth Ádám és mások) eszmetörténeti kontextusában, részben pedig a 17. századi magyar epikus költészet meghatározó műveinek (Zrínyi Szigeti veszedelme és Syrena-kötete, Gyöngyösi Murányi Vénusa és Porábúl megélemedett Főnixe, valamint Kőszeghy Pál Bercsényi házassága című munkája) tükrében. A gondolatmenet záró fejezete a társadalmi érintkezésben - a hősiességet visszafogó udvariassági szabályok révén - a 18. század során bekövetkezett változásokat, az érzelmekre ható költészet gyógyszerként való alkalmazását, az érzelmi kölcsönösség felfogásának előtérbe kerülését a korszak emblematikus alkotása, Kármán József Fanni hagyományai című regényének alapos elemzésével érzékelteti. A 17-18. századi irodalom- és eszmetörténeti folyamatok iránt komolyabban érdeklődők olvasmánya, de középiskolai tanárok is haszonnal forgathatják a korszak meghatározó irodalmi alkotásaihoz elemzési szempontokat nyújtó, bibliográfiával és névmutatóval záródó alapos munkát.