Goethe hatalmas világkölteményének első része az elmúlt tíz esztendőben számos kiadásban (200309197, 9812205, 9412150) és fordításban (Márton László, Báthori Csaba) jelent meg. Azt az Európa diákkönyvtár sorozatban kiadott kötetet, amely a teljes művet tartalmazza, a 921772-es tételszám alatt ismertettük. A Faust nemcsak Goethe, hanem a világirodalom, sőt - bizonyos szempontból - az emberi gondolkodás történetének is egyik legnagyobb alkotása. A drámai költemény első részét 1808-ban tette közzé a költő, a második rész, amelyen haláláig dolgozott, csak posztumusz műként jelent meg. Az európai mitológiában régóta élő Faust-legendából költői és filozófiai drámát bontott ki. A legfontosabb eltérés az ősi mintától az, hogy Faust, a tévelygő, kutató Ember végül is nem bukik el: az író megváltja, megjutalmazza, dicsfénnyel koronázza a mű utolsó jelenetében. Az első rész drámai középpontjában a tudástól elforduló, Mefisztóval szerződést kötő főhős és Margit (Gretchen) tragikus szerelme áll. Ez a komor tónusban végződő rész azonban az írói koncepció szerint elválaszthatatlan a másiktól, amely sokkalta allegorikusabb, gondolatibb, térben is tágasabb. A mű középpontja az ember, Goethe azonban az Isten (a fény) és Mefiszto (a Sötétség, a Romlás szelleme) közötti párviadalt egyetemes gondolati jelképként kezeli: a dolgok kimenetelét egy egyetemes - derűlátó - természetfilozófiai dialektika határozza meg.