A skáld (szkáld) kiemelkedően fontos státusz volt a kora középkori Skandináviában: a tisztség olyan udvari költőt jelentett, aki az aktuális uralkodót nem feltétel nélküli lojalitásával szolgálta elsősorban, hanem határozott véleményt megformáló lírai művészetével, karizmatikus egyéniségével. Egill Skallagrímsson - nem kétséges - nemcsak a leghíresebb skáld, de egyben a legátütőbb, legellentmondásosabb izlandi történelmi személyiség is volt, aki a maga korában (szokatlanul hosszú, 910 és 990 között ívelő élete lényegét lefedi a teljes tizedik századot) olyannyira öntörvényűen és pregnánsan fogalmazta meg mondanivalóját, hogy egyenesen - az őt egyébként rettegve tisztelő - uralkodók ellenségének számított. Az ő fordulatokkal, dicsfénnyel és borzalmakkal teli életének, személyiségének állít emléket az egyik legismertebb izlandi saga, az Egils saga Skallagrímssonar, amely szokatlan részletességgel idézi fel Egil családját, sorsa legfontosabb állomásait, de a harcos-költő emlékezetes alakját és karakterét is, kiemelve óriási, robosztus termetét, kíméletlenül erőszakos természetét, zseniális stratégiai érzékét, és természetesen csodálatra méltó költői tudását is. A mű máig nem tisztázott kilétű szerzője ennek bizonyítékaként beleszőtte az Egils sagába a skáld három (bizonyíthatóan tőle származó) költeményét is: az egyik a Főváltság, amelyet - ahogy a címe is céloz rá - egy őt fogságba ejtő királynak szerzett szabadságáért cserébe, a másik a tengerbe veszett fiait gyászoló Sonatorrek (A fiak elvesztése), a harmadik pedig az Arinbjörn nevű barátját dicsőítő Arinbjarnarkvíð. Bernáth István a saga egy 1220-30 körül lejegyzett változatát fordította le - ez jelenik meg most második alkalommal, jegyzetekkel, függelékkel, az izlandi kulturális fogalmak magyarázataival és mutatóval kiegészítve, Voigt Vilmos előszavával felvezetve. A maga nemében világirodalmi klasszikusnak számító mű a nagyobb általános gyűjtőkörű könyvtárak mellett ajánlható skandinavisztikai gyűjteményekbe is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"