Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Noha Apró Henrik még csak tíz éves, már évek óta elmélyülten foglalkozik a feltalálás művészetével: a keze alól rendre kerülnek ki a – többé-kevésbé – varázslatos tárgyak, amelyek elképesztő dolgokra képesek, vagy éppen elképesztő dolgokra teszik képessé szerencsés tulajdonosukat. Henrik legutóbbi fejlesztése nem más volt, mint a fejújító elnevezésű szerkezet, amelyben elég csak egyszer helyet foglalni, máris kétszer (vagy tán háromszor is) okosabbak lehetünk. Nem csoda, hogy a találmány egyszerre többek érdeklődését is felkelti: Ádáz Ádámnak, aki Henrik osztálytársa a Hózentróger Károly Általános iskolában (karöltve a Rafkó ikrekkel) éppúgy fáj a foga a fejújítóra, mint Szörnyű Lőrincnek, aki – ellentétben a pusztán buta és erőszakos Ádámmal – igazi profi bűnöző, és szintúgy csúcstechnológiát vet be, amikor megpróbálja ellopni „dr. Apró” szerkentyűjét... Az ügybet ezúttal is Dodó, a rendőrből étterem-tulajdonossá lett, majd eredeti szakmájához visszatérő nyomozó göngyölíti fel Kertész Edina gyerekeknek szóló krimijében, amely az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kertész Edina (1976-)

Dodó nyomozó és az eltűnt feltaláló

Borító ár
2 490 Ft
Aktuális online ár
1 868 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kertész Edina (1976-)
ISBN
9789639869905
Egyéb szerzőség
László Zsuzsi (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
138 o.
Kiadó
Naphegy K.
Cikkszám
3001026187

Darabszám