Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Először 1922-ben jelent meg Venetianer Lajos, a tudós rabbi, a történeti és jogelméleti kutatásai okán elismert nagy tudós főműve, mely most a Nemzeti könyvtár sorozat részeként, Feldmájer Péter, a Mazsihisz alelnökének ajánlásával lát ismét napvilágot. A szerző művében az eredeti oklevelek tanulmányozását ötvözte egyéni kutatásaival. Erősen a 19. századra, annak is főleg második felére koncentrál; ezt a könyv címében is jelzi. Több oka volt e korszak kiemelésének, többek között az, hogy ez a század a hazai zsidóság gyarapodásának, anyagi és kulturális emelkedésének, egyenjogúsításának és egyúttal magyarosodásának az ideje, és nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy mindez egybe esett a szerző életével is. Az első rész a honfoglalástól a "jognélküiség koráig" tart, Mária Terézia haláláig; a második rész a felvilágosodás hatásait, a reformkor és az osztrák uralom időszakát taglalja; a harmadik rész pedig a jogegyenlőség fenntartásáról folytatott küzdelmeket mutatja be a dualizmus időszakában, egészen 1914-ig. A szerző meglepően optimista volt: bár a mű abban az évben látott napvilágot, amikor elfogadták a numerus clausust, a mű eredeti kiadására kijelölt Magyar Zsidók Országos Szövetségének bejegyzését pedig a belügyi kormányzat megtagadta, a szélsőjobb és az antiszemitizmus erősödését csak egy átmeneti jelenségnek tartotta (valószínűleg nem gondolta volna, hogy fia, az ő halála után két évtizeddel munkatáborban fejezi be életét). A műnek a tervek szerint két folytatása is lett volna: a második kötet az első világháború időszakát, a harmadik a forradalmak éveit mutatta volna be, ám már nem készülhettek el. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Venetianer Lajos (1867-1922)

A magyar zsidóság története - Nemzeti könyvtár

Aktuális online ár
1 000 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Venetianer Lajos (1867-1922)
ISBN
9786155269301
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
28 cm
Kiadó
M. Közlöny Lap- és Kvk.
Cikkszám
3000230566

Darabszám