Közkeletű, gyakorta hangoztatott szólássá veretesült Temesvárott az elhíresült kitétel: „Minden jó a Gyárvárosból jött”. Mindenki egyetértett a megállapítással. A mondásban lényegében a többi fertály lakóinak véleménye, értékítélete, elismerése summázodott. A temesváriakban a történelem és a mindennapok tapasztalata, gyakorlata tudatosította, hogy a mocsarak ölelésében létesült és megizmosodott erődítményt és települést milyen jótettekkel, támogatásokkal és folyamatos szolgáltatásokkal látta és halmozta el a história csöndesebb és vérzivatoros korszakaiban hivatalosan 1744-ben megalapított legnagyobb területű s legnépesebb lélekszámú külkerülete, a Gyárváros, amely nevét műhelyei, manufaktúrái és ipari létesítményei fölös száma okán nyerte. Selyemtől puskaporig, varrótűktől emelődarukig, szárazelemektől szerszámgépekig, harisnyáktól műbőrökig rengeteg mindent gyártottak, állítottak elő a negyedben, amelyen átfolyt az egységes mederbe terelt Béga vize. Évszázadok óta a Gyárváros látta és látja el ivóvízzel a nagyra nőtt város lakosságát. Sörgyára 1718-tól telephelyet nem változtatva napjainkig folyama-tosan termel. A külváros peremén építették fel a közvágóhidat, és állították fel a tejközpontot. A Gyárváros – a közelmúltig – megállíthatatlan volt a „jók” te-remtésében és terjesztésében. A hírneves üzemek többségének kapujára – sajnos – lakat került, a külnegyed maholnap nem lesz érdemes és méltó nevére, amelyet a 18. század óta büszkén viselt és visel. Mint minden jó, a Temesvár legrangosabb és legtekintélyesebb fertálya rég- és közelmúltjában kalandozó könyv szerzője is a Gyárvárosból érkezett, költözött 1968-ban a Belvárosba. De lelke mélyén mindmáig megmaradt azért bizonyos mértékig fablukernek.