A Park Könyvkiadó kiadói jegyzetével kezdődik a meglehetősen vaskosnak mondható, fekete-fehér dokumentumfotókkal sűrűn illusztrált kötet, amelyet 2017-ben az év legjobb tényirodalmi művének választottak. Ezért előtte még érdemes elolvasni a neves szaktekintélyektől (jogtudósok, The Times, The Observer) származó ajánlókat. Közülük idézzük Nagy Boldizsár nemzetközi jogász véleményét: „Briliáns krimi és sorstragédia, életfonalak szétszálazása és összefonása a nürnbergi per háttere előtt. Nyomozás, leleplezés… Megfejti a múltat, hogy megértsük a jövőt”. Azt gondolnánk, az „emberiesség” vagy „emberiség” elleni bűncselekmény fogalma egy és ugyanaz. Az angol „crimes against humanity” fordításának tisztázása kulcs a könyv megértéséhez – így a nálunk eddig elterjedt utóbbi fordítás helyett helyesebb volna – éppen a népirtások megítélése kapcsán – az „emberiesség elleni” kifejezést használni. E fogalmakat megalkotó jogászok egyazon kulturális és etnikai miliőből érkeztek: a kelet-európai zsidóságból, még közelebbről a mai nyugat-ukrán nagyvárosból, Lvivből, ahol a második világháború idején Hitler egyik legbetegebb embere volt élet-halál ura. A város irányítása 1914 szeptembere és 1944 júliusa között nyolc alkalommal került másik kézbe. Neve (latinul Leopolis, az ”oroszlánok városa”) ennek megfelelően változott: az Osztrák–Magyar Monarchia Galíciája fővárosaként Lemberg, lengyel fennhatóság alatt Lwów, a szovjetek Lvovnak nevezték, a németek újra Lembergnek, végül Lviv néven Ukrajnához került. E történelmi tények után lehet némi fogalmunk, mi történhetett itt – a nemzetek olvasztótégelyében – harminc év alatt: nagyjából a város lakóinak egy-egy csoportja 2–3 évente lehetőséget kapott arra, hogy felsőbb jóváhagyással legyilkoljon mindenki mást.