Teljes leírás
Katus László eredetileg 2000-ben jelentette meg A középkor története című egyetemi tankönyvét, mely azóta több kiadást is megért (legutóbbit a 200620198-as tételszámon ajánlottuk). A mű átdolgozott, javított és jelentősen bővített, képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált kiadása jelen kötet. A szerző áttekinti a korabeli Európa népeinek és államalakulatainak eseménytörténetét, ezen belül is az európai civilizáció megszületésének mély áramú folyamatai, körülményei, nagy összefüggései izgatják. A középkoron belül Katus László három alkorszakot különböztet meg - ezt követi a könyv szerkezete is. Az első rész a kora középkort mutatja be: ez a kereszténység államvallássá válásától, illetve a Nyugat-római Birodalom bukásától a frank birodalmon és az iszlám megjelenésén keresztül Bizánc virágkoráig, a szlávok betelepüléséig és a vikingekig ível. A második rész tárgyalja az érett középkort: a szerző itt mutatja be részletesen a hűbériséget, a demográfiai változásokat, a mezőgazdaság átalakulását, a társadalom változásait, az egyház szerepét és a kultúrát, majd tárgyalja az egyes országok vagy térségek (Franciaország, Német-római Császárság, Anglia, Itália, Ibériai-félsziget, Skandinávia, Bizánc, Lengyel- és Magyarország, Balkán, Kijevi Rusz) történetét. Az utolsó egység a késő középkort taglalja, hasonló felosztásban - külön kiemelve a 14. század népesedési katasztrófáját és annak hatásait, a fontosabb egyházi változásokat (avignoni pápaság, zsinati mozgalom, huszitizmus története, a reneszánsz pápák tevékenysége), továbbá a nők és gyermekek helyzetét a középkorban. A kötet a tájékoztató irodalom és a térképek jegyzékével, személynév- és helységnévmutatóval zárul. Széles körben ajánlható beszerzésre, felsőoktatási könyvtárak számára kiemelten fontos kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"