Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A kedves mese elején a két címszereplő vándorútra indul, és kalandozásuk során egymásba futnak útjaik. Amikor Bódog találkozik Szomorillával, bevallja, hogy nincsen birodalma, és csak egy ütött- kopott, üres bőrönd a tulajdona. Alattvalók hiányában, két tökkelütött útitársának, Halogatinak és Félbehagyinak próbál parancsolgatni. Szomorilla arról tudósítja Bódogot, hogy ő ugyan tündérnek gondolja magát, de sajna nem tud varázsolni, vagy ha mégis, azt nem veszi észre. Az út során arra is fény derül, hogy Bódog nem tud sem írni, sem olvasni és, hogy Szomorilla egyáltalán nem kedves és bájos. Ám az idők változásával mindez orvosolható: Szomorilla valami különös csoda folytán, megtanul varázsolni, Bódog pedig elsajátítja az írás és olvasás tudományát. A történet végére mindketten rájönnek, hogy a másikban miféle értékek rejlenek, és arra is, hogy egymás nélkül már nem tudnak élni, így aztán a Vándorkirályság uralkodója Bódog lesz, tündérhercegnője pedig a bájos Szomorilla. A szerző 2011-ben bábelőadásként mutatta be meseregényét, amelyet Hepp Trupp-díjjal jutalmaztak. A mostani edíció Szalma Edit légies, festőien szép színes képeivel kelti életre a kedves történetet, amely a 7-12 éves gyerekek számára ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Kolozsi Angéla

Bódog és szomorilla

Raktári szám: 9789634101352
Borító ár
3 290 Ft
Aktuális online ár
2 632 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kolozsi Angéla
ISBN
9789634101352
Egyéb szerzőség
Szalma Edit (1964-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
22 cm
Kiadó
Pozsonyi Pagony
Cikkszám
3000253687

Darabszám