Baltazár Dezső (1871–1936) a 20. század első felében Ravasz László mellett talán a legjelentősebb püspöke volt a magyar református egyháznak. 1911-től vezette a Tiszántúli Református Egyházkerületet, majd 1918-tól haláláig a zsinat lelkészi elnökeként a Horthy-korszak első felében egyben a református egyház első számú vezetője is volt. Életútja mégis elsősorban a politika és egyház kapcsolata felől értelmezve hordoz tanulságokat. Baltazár számára az egyházvezetői szerepfelfogásából fakadt a politikai tevékenység felvállalása. Püspökként a felsőház tagja volt, emellett élete során aktívan politizált majd tucatnyi pártban és politikai mozgalomban. A dualizmus függetlenségi szellemiségében szocializálódótt, de kacérkodott a szociáldemokráciával, Tisza István konzervatív liberalizmusával és a legitimizmus eszméjével is. Politikai pályájának két szilárd sarokpontja a liberális filoszemitizmus képviselete és a politikai katolicizmus elleni következetes fellépés volt. A jelen kötet ezt a kacskaringós, vargabetűkkel tarkított politikai pályát mutatja be, és azt próbálja feltárni, hogy mennyiben következik a lelkész, majd püspök aktív, sokszor ellenzéki politikai fellépése a kálvinista szellemi örökség tudatos felvállalásából. Egy református püspök politikai pályája a 20. század első felében A szerző 1988-ban született Debrecenben. A Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett teológus-lelkészi oklevelet, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történész diplomát. Egyetemi tanulmányai alatt az Eötvös Collegium tagja volt. Jelenleg a Budapest-Budafoki Református Egyházközség lelkipásztora. Jelen kötete az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2021-ben megvédett doktori disszertációjának szerkesztett változata.