Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A hipnózis, a szuggesztió és a telepátia már több mint háromezer éves tudomány, de amíg a keleti hipnózis csodákat művelt segítségével, lelki, fizikai és élettani szabályokat borított fel, addig a nyugati világ tudományos értekezései, beszámolói a jelenségekről és annak hatásairól elfelejtettek a legfontosabb kérdésre választ adni: hogyan alkalmazható a mindennapi életben ez a csodálatos erőforrás? A szerző, a világhírű hipnotizőrorvos és tibeti kutató Alexander Cannon (ld.: Kelet mágusai; 201219005) titkáraként 1934-ben került közelebbi kapcsolatba az indológiával és a keleti hipnózis nagymestereivel, Pandit Csandra Dasz professzorral, valamint Mahátma Arkája Bráhma maharisikkal. Keleti útja és a mesterekkel folytatott beszélgetések érlelték meg benne a gondolatot: olyan könyvet kell írni, amely egyaránt számba veszi Kelet és Nyugat hipnózisának történetét, jelenét és eredményeit, nemcsak elméletben, hanem gyakorlati szempontból is. Balogh Barna könyve így nemcsak India hipnózisának több ezer éves titkait, gyakorlati alkalmazását (a szuggesztiós jógát) ismerteti, hanem a bennük rejlő emberi boldogulás lehetőségeit is feltárja. A háború előtt megjelent kötet újra kiadása főként a téma történetének leírása okán érdekes. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Balogh Barna

India hipnózisa

Aktuális online ár
920 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Balogh Barna
ISBN
9789639654983
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2012]
Méret
21 cm
Kiadó
Hermit
Cikkszám
3000214333
Alcím
[Kelet szuggesztiós jógája a gyakorlatban]

Darabszám