Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
Díszdobozos, közös kiadásban jelenik meg Dan Simmons Hyprerion és Hyperion bukása című műve, amely a sci-fi, a horror és a dark fantasy sajátos keveréke. A történet a huszonkilencedik században játszódik, illetve – tekintettel arra, hogy az idő visszafelé is áramoltatható, a huszonkilencedik század felől nézi és alakítja a múltat, ami a mából nézve persze még mindig a jövő. Ebben a bonyolult jövő–múlt–jövő világban, a sűrűn belakott galaxist dúló hatalmas háború kellős közepén áll egy külön világ, a Hyperion, amelynek ura az egyszerre isteni és ördögszerű lény, Shrike. Aki őt megérti, mindent megért, de hát a hozzá való eljutás is roppant veszedelmes, nem is szólva a vele való találkozásról. A színe elé járulni indul a hét főhős csapat – egy pap, egy katona, egy költő, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata –, ám közülük csak egy maradhat életben, és találkozhat Shrike-kal. A győztes jutalma azonban hatalmas, hisz neki teljesülhet a legfőbb kívánsága... A második részben a városokban kegyetlen harcok dúlnak, amelyek végül a Kitaszítottak vereségével végződnek. A főhősöknek sikerül elpusztítaniuk a természetfeletti szörnyeteget, a Fájdalom Urát, a Shrike-ot is, de tudják, hogy a titokzatos Időkripták bármikor újra megnyílhatnak, hogy megjelenjen egy újabb borzalmas teremtmény... Míg a kötet előzménye (Hyperion; 202314350) inkább novellafüzér volt, Dan Simmons jelen műve klasszikus sci-fi, megdöbbentő dramaturgiai fordulatokkal, filozofikus mélységekkel - a műfaj minden rajongójának ajánlható, színvonalas munka. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Simmons, Dan (1948-)

Hyperion/Hyperion bukása díszdobozban

Borító ár
12 980 Ft
Aktuális online ár
10 124 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Simmons, Dan (1948-)
ISBN
9789635981359, 9789635981328
Egyéb szerzőség
Huszár András (1984-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023, cop. 2011
Méret
648, [1] o.
Kiadó
Agave Kv.
Cikkszám
3001080148

Darabszám