Bjarte Breiteig norvég író a nemrégiben, Budapesten megrendezett Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt. Ezzel a novelláskötetével debütált a magyar olvasóközönség előtt, amely valójában két kötetének összevonásából egységesült: a Fantomfájások, tizenöt írásnak a foglalata, 1998-ban jelent meg hazájában, szerzője ezzel azon nyomban elnyerte az elsőkönyvesek díját, a Pótlékok című novelláskötete, amely hét írását tartalmazta, 2000-ben látott nyomdafestéket. A magyar olvasó most a „kettő az egyben” élménnyel gazdagodhat, amikor mindkét kötetének írásait megtalálja a karcsú könyvben. Látszólag semmis, jelentéktelen apróságok ezeknek a novelláknak a témái. A hétköznapok olyakor bosszantó történései, a szürkeségben a fényt keresők, boldogabb életre vágyók meneküléséről, vagy éppen a „minden mindegységbe” beletörődő magányosairól szólnak ezek a történetek, amelyek mindegyikét valami halk fájdalom, „lebegő” szomorúság szővi át. Az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerét szikár, már-már „rezzenéstelenül merev” őszinteséggel jeleníti meg a szerző. A „természetében” hideg világnak a mélyében rejlő, a felnőttek lelkében lappangó fájdalmat, amely látszólagos „fagyottsága” ellenére a reménybe vetett hittel olvasztja fel a jegyet szereplőinek pszichéjében. Ekként van ez A ruhaszárító, a Stockholm, és a Nem történt semmi című novellákban is. Az író „megnyitja” szereplői lelkének kapuit és ezáltal egy bensőséges lélekutazás tanúja is lehet az olvasó. Olvasmányosságuk okán, könnyen és gyorsan „megadják” magukat ezek a novellák, mert az író remek stílussal, akkor is ha fajsúlyos érzésekről beszél, közérthetően villantja fel az életképek mögöttes tartalmait. Ilyen fölvillanó képet vetít olvasói elé a gyermekkorba visszarévedő író emlékeiben felidézett, Az Úr a Gecsemáné kertben című novella főszereplője, aki édesapja halála után gyermekkorának emlékeiből idézi meg szülője alakját. Az író életterének természetes közegét, a hideg északi tájat (Jelek, Egyszervolt kisfiú) is gyakran megérzékíti, az álom és ébrenlét határát átszövő emlékekben, a táj hideg hangulatát ellenpontozó emberi lélek fájdalommal teli, ugyanakkor melegségre, megértésre vágyó világát kemény „kegyetlenséggel”, ugyanakkor mégis „simogató” melegséggel láttatja. Szinte lehetetlenség a többit kirekesztő látszat nélkül kiemelni a novellák legjobbjait, de talán a Távozás (Valaki néz), a Szél üvölt a falakban, Az összetört kerítés azok, amelyek elemi erővel hathatnak az olvasóra. Értékes kötet, amelyet érdemes széles körben ajánlani az érdeklődőknek, akiknek azonban érdemes tisztában lenniük azzal, hogy az élet „nagy kérdéseire” nem adnak választ az írások, de minden esetre közelebb visznek a „nagy kérdések” megértéséhez. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"