Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Randolph L. Braham (eredeti nevén Ábrahám Rudolf) romániai születésű amerikai holokausztkutató, politológus, történész, a New York-i Egyetem professzor emeritusának szerkesztésében immár hatodik kötete jelenik meg a Tanulmányok a holokausztról című kiadványnak. Összesen kilenc írás található a kötetben. Az első az egyetlen, amely a holokauszt előtti időkkel foglalkozik: Nagy Enikő Orsolya tanulmánya azt vizsgálja, hogy vajon mit tudhatott az észak-erdélyi magyar lakosság a zsidóellenes intézkedésekről. A következő egység öt tanulmánya a holokauszt történetéről szól: Ádám István Pál a házmesterek szerepét mutatja be a magyar holokausztban, Baki Attila Bars és Hont vármegye zsidóságának sorsát vizsgálja, a szerkesztő Randolph L. Braham az észak-erdélyi eseményekkel foglalkozik, Bársony Péter a vészkorszak magyar muzsikus áldozatait mutatja be, Pap Eliza pedig Kiskunmajsa zsidó sorsait világítja meg. Az utolsó rész három írása az 1945 utáni eseményeket tárgyalja: ismét Randolph L. Braham "a magyarországi holokauszt bonctani vizsgálatát" adja, Sulyok Izabella a "zsidókérdés megoldását" mutatja be a III. (szombathelyi) csendőrkerületben lezajlott népbírósági pereken keresztül, Végső István pedig a főispánok népbírósági pereit összegzi. A rövidítésjegyzékkel és szerzői életrajzokkal záródó mű széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Tanulmányok a holokausztról VI.

Aktuális online ár
1 560 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789639512917
Egyéb szerzőség
Nagy Enikő Orsolya (közrem.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
462 o.
Cikkszám
3000231276

Darabszám