Márai csaknem minden művében helyet kap a gyermekkorában megtapasztalt, biztos erkölcsi értékeken nyugvó világrend eltűnése felett érzett nosztalgikus, nem ritkán fájdalmas búcsúérzés. E könyvében is - amellett, hogy emléket állít Krúdynak - egy letűnő életforma mikrovilágát rögzíti. A történet központi alakja az öregedő, megfáradt Szindbád, azaz Krúdy, a környezetében helyet kapó mellékszereplők (Bródy Sándor, Artur, a mesélő; szakácsnők, pincérek, kocsisok stb.) tulajdonképpen az egyik mesterének tekintett író világát megidéző figurák; ugyanakkor mind-mind sajátos típusai egy fokozatosan köddé váló korszaknak. A törődött hajós, Szindbád számára a legszebb az életben reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött májusi reggelen, amikor sorra számba vette a kedvezőtlen változásokat, ráébredve, hogy csakhamar közlekedni már nem iszik eperpálinkát, s ha iszik, akkor is holmi koktélokat. Az egyre inkább iparosodó, modernizálódó Budapesten fájdalmasan átéli egy "civilizáció" elhalását, s öntudatlanul is mindinkább felsejlik előtte egy személytelen, elembertelenedő társadalom víziója. A kötet - amelyet most lemezen, Mácsai Pál előadásában hallgathatunk meg - mind Márai, mind pedig Krúdy művészetét kedvelő olvasóknak feltétlenül ajánlandó. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"