Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A tizenkilencedik századi erdélyi magyar tudományos élet meghatározó személyisége, s egyben az erdélyi magyar nyelvű honismereti, történelmi szakirodalom jeles alakja volt Kőváry László történész, helytörténész és statisztikus, aki hírnevet magának azzal szerzett, hogy önszorgalomból, majd állami megbízásból az 1840-es években elkezdte módszeresen bejárni az erdélyi tájat, és feldolgozni a helyi nevezetességeket, regevilágot. A Székely Könyvtár gondozásában most első publikált írása, az eredetileg 1841-ben kibocsátott Székelyhonról című munkája jelenik meg. Könyve leginkább egyfajta korabeli útikönyvnek tekinthető: a szerző szépirodalmi igénnyel ír Székelyföld nevezetes településeinek, régióinak, tájainak természeti szépségeiről, történelméről, nevezetességeiről, sajátos kultúrájáról és hagyományairól, így csinálva kedvet az egykori és mai utazónak az odalátogatáshoz. A kalauz Marosszéknél kezdődik és Székelynővel zárul le, közte pedig - sok egyéb mellett - olyan állomásokat ejthetünk képzeletben útba, mint Parajd, Korond, Udvarhely, Hargita, Háromszék, Kovászna, Csík, Gyergyó és Aranyosszék. A kötet helytörténeti gyűjteményekbe javasolható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kőváry László (1819-1907)

Székelyhonról (székely ktár 27.)

Raktári szám: 9789737625519
Aktuális online ár
1 520 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kőváry László (1819-1907)
ISBN
9789737625519
Egyéb szerzőség
Molnár Vilmos (1962-) (szerk., jegyz.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
222 o.
Kiadó
Hargita
Cikkszám
3000241188
Sorozatcím
Székely könyvtár ; 17.

Darabszám