Hamvas Béla szentendrei elvonultsága - amely 1945 óta tartott - 1951-ben ért véget, amikor bizonytalan helyzete tarthatatlanná vált, mindenképp munkát kellett vállalnia. Státuszba az Erőmű Beruházási Vállalatnál került gondokként és raktárosként először Inotán, majd Tiszapalkonyán és Bokodon. Ezalatt az időszak alatt kettős életet élt, éjjelente szőtte töretlen kitartással, a legnagyobb titokban elképesztő életműve szövetét, fordított és írt is. Eme „segédmunkási-raktárosi száműzetése” első harmadában, 1951-56 között Inotán és Tiszapalkonyán született a Sarepta című esszénapló is, amely most bővített kiadásban jelenik meg. A címnek kettős üzenete van: egyrészt az Illés próféta életét megmentő sarpetai özvegy bibliai történetére utal, másrészt a szó másfajta jelentése (sarepta = olvasztás, finomítás) élethelyzete rendkívüli küldetésére utal, arra az elhívásra, amely a kiemelten nehéz körülmények között, lefokozva és rejtőzve is szüntelen szellemi munkára sarkallta. A sokszor naplót idéző stílusban készült feljegyzések többszörösen kapcsolódnak ahhoz a két jelentős gondolkodóhoz, Szabó Lajoshoz és Tábor Bélához, akikkel Hamvas éveken át szellemi munkaközösséget alkotott; e kör „csütörtöki megbeszélései” (amelyekből több részlet is szerepel a műben) 1945-48 között zajlottak – jelentős hatást gyakorolva Hamvas számos későbbi művére is. Hozzájuk kapcsolódik a kötet első írása is, amely nem más, mint Szabó és Tábor közösen jegyzett műve, a Vádirat a szellem ellen recenziója. Ezt követik a fent említett, visszaidézett eszmecserék, jegyzőkönyv-részletek (Csütörtöki beszélgetések), Hamvas Szabó Lajos kritikai megjegyzéseire reflektáló esszéi, valamint három, szintén Szabó Lajoshoz írt levél. A mű második felében olvasható a Sarepta című, hosszabb lélegzetű írás, amely egyszerre visszaemlékezés és filozofikus gondolatfolyam. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"