Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Egy olyan világban játszódik Levent Mete tudományos-fantasztikus regénye, ahol lehetővé vált a test és az elme különválasztása, egyrészt oly módon, hogy a tudatosságát teljesen megőrző lélek leválik a testről, s úgy is, hogy "lakhelye" a speciális folyadékban lebegő agyra szűkül. A gigantikus gyűjtőhelyet, ahol ezek a különféle okokból szeparált, önálló gondolkodásukat őrző agyak milliószám tanyáznak, a Második Élet Központjának hívják. Az itt raboskodó elmék nem sejtik, de létezik mentális átjáró a Központ és a normális emberi világ között; egy Martez Todari nevű férfi azonban megtalálta, méghozzá saját kamasz lánya, Rika fejében. Csakhogy Todari öngyilkosságot követett el, s tudata az utolsó percben elrejtőzött Rika elméjében. Őt, de még inkább az átjárót a feladata megtalálni a történet mesélőjének, egy csak tudatként létező bűnözőnek, akit azzal kecsegtetnek, hogy sikeres akció esetén ismét testet kaphat, ám addig is beköltözhet Rika agyába, ahol a különleges nyomozást kell lefolytatnia. A dolog viszonylag jól is halad, míg világossá nem válik, hogy Rika szintén végezni készül magával, méghozzá a szeretett-gyűlölt apa Központban őrzött agya színe előtt... Az elme működését firtató, filozofikus sci-fi a műfaj szépirodalmi értékű vonulatát kedvelő olvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Mete, Levent (1958-)

Rika agyában

Raktári szám: 9789632793894
Aktuális online ár
1 000 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Mete, Levent (1958-)
ISBN
9789632793894
Egyéb szerzőség
Tasnádi Edit (1942-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
20 cm
Kiadó
Typotex
Cikkszám
3000248859

Darabszám