A festő-író Paul Gauguin 1891. április 4-én (1888 és 1890 közé eső, úgynevezett PontAven-i önálló stílusát kialakító korszakának végén) indult Tahitira, hogy a magafeledtségéről és a művészet egységességéről" szőtt elképzeléseit valóra válthassa. A két év naplófeljegyzéseiből összeállt gyűjtemény címét (Noa-noa) egy maláj növényről kapta. A mű 1898-ban, a Revue Blanche című folyóiratban jelent meg, magyarra 1943-ban Rónay György fordította. Az esemény kevés benne: június 8-ai megérkezés. Lacascade néger kormányzó mulatságos kémkedési gyanúja, az utolsó papeetei király gyászszertartása. Vaitua hercegnő szenvedélyes látogatása, kirándulás Zsotefával, tahiti férfibarátjával, szobornak való rózsafáért, tartózkodás a szellemek járta Tamanau-fennsíkon és végül a Tonga-szigeti 13 éves bennszülött szeretővel, Tehurával együtt töltött idők, melyeket a többnyire tőle tanult mondák és vallásos hiedelmek leírása tarkít. Inkább az írás hangulata, a - sohasem hivalkodó - festői látás pontos érzékeltetése és a teljes őszinteség teszi olvasói élménnyé. A szerző még többször visszatért a szigetcsoportra. 1901-ben egy a civilizációtól alig érintett szigetre, Fatu-Iwára költözött. Nyomorúsága és hosszú betegsége ellenére, alkotás közben, nyugalmasan halt meg. Megannyi polinéziai tárgyú műve után utolsó festménye különös módon egy bretagne-i tengeri tájkép volt. A festő munkáit ismerőknek bizonyára kedvére lesz a kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"