Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
A Hamvas Béla-hagyaték különleges darabja a Litai (a görög szó magyarul: imádságok), ez az 1939-ben keletkezett, Kemény Katalinhoz íródott, spirituális ihletésű, epikus ívelésű szerelmi költemény, melyet az író gyöngybetűkkel jegyzett le egy maga készítette kis könyvecskébe. Túlélve a háborús bombatalálatot, most több mint hetven év után kerül az olvasók kezébe. A bibliofil kiadást érdemes először csak lapozgatni, hiszen a kiadó mindent megtett, hogy a szép könyvek szerelmeseinek kedvében járjon: mélykék vászonborító, rajta ezüstszín görög betűkkel a cím. A vajfehér lapokon először a kézirat tintakék hasonmása, majd a szöveg elegánsan tipografált átirata olvasható, végül a szöveget gondozó, Hamvas életművét kitűnően ismerő Palkovics Tibor utószava. A Litai kivételes helyet foglal el a magyar szerelmi lírában szinte teljes egészében metafizikai látásmódja révén. A szó általi teremtés mágikus aktusaként születő meditációs szöveget többször és figyelmesen érdemes olvasni. Bár a patetikus felütésű, majd egyre szenvedélyesebb lendületű, gyakori síkváltásokkal újabb és újabb gondolati távlatokat nyitó versszakok mögött felsejlik egy nagyon is valóságos emberi konfliktus ("Vigyázz, – amíg rám fordítod a hibát / s az okot én magamra véve vállalom, / addig előnyben én vagyok"), a mű ezt a hétköznapi emberi tapasztalatot mint a teremtés hasadtságának élményét rögzíti. A szerelem egyszerre az isteni felfedezése az Énből kihasadt Másik-ban, ugyanakkor az Én és a Másik közt tátongó roppant szakadék borzongató felismerése. Mindez első körben a férfi és a nő (a teremtő, egyedi anyagtalan forma és a befogadó, passzív, személytelen matéria) archetipikus ellentéteként manifesztálódik ("A férfi: egy; a nő az: a?"), míg a mű záróakkordja az újraegyesülés, a szerelem általi istenülés ontológiai lehetőségének szorongató kérdésével zárul: "De mondd, megyek, / mondd, jössz velem, kapu? Lehet? Szabad? Felszedheti a kapu küszöbét… / és elmehet azzal, aki viszi…, ahol már nincs bent és kint / és nincs kapu?" Briliáns szellemi élmény – a magas szintű gondolati líra kedvelőinek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Hamvas Béla (1897-1968)

Litai - imádságok

Raktári szám: 9789639240377
Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 850 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hamvas Béla (1897-1968)
ISBN
9789639240377
Egyéb szerzőség
Palkovics Tibor (szerk.);Szakács Gábor (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2015
Méret
22 cm
Kiadó
Medio
Cikkszám
3000251161

Darabszám
Teljes leírás
A Hamvas Béla-hagyaték különleges darabja a Litai (a görög szó magyarul: imádságok), ez az 1939-ben keletkezett, Kemény Katalinhoz íródott, spirituális ihletésű, epikus ívelésű szerelmi költemény, melyet az író gyöngybetűkkel jegyzett le egy maga készítette kis könyvecskébe. Túlélve a háborús bombatalálatot, most több mint hetven év után kerül az olvasók kezébe. A bibliofil kiadást érdemes először csak lapozgatni, hiszen a kiadó mindent megtett, hogy a szép könyvek szerelmeseinek kedvében járjon: mélykék vászonborító, rajta ezüstszín görög betűkkel a cím. A vajfehér lapokon először a kézirat tintakék hasonmása, majd a szöveg elegánsan tipografált átirata olvasható, végül a szöveget gondozó, Hamvas életművét kitűnően ismerő Palkovics Tibor utószava. A Litai kivételes helyet foglal el a magyar szerelmi lírában szinte teljes egészében metafizikai látásmódja révén. A szó általi teremtés mágikus aktusaként születő meditációs szöveget többször és figyelmesen érdemes olvasni. Bár a patetikus felütésű, majd egyre szenvedélyesebb lendületű, gyakori síkváltásokkal újabb és újabb gondolati távlatokat nyitó versszakok mögött felsejlik egy nagyon is valóságos emberi konfliktus ("Vigyázz, – amíg rám fordítod a hibát / s az okot én magamra véve vállalom, / addig előnyben én vagyok"), a mű ezt a hétköznapi emberi tapasztalatot mint a teremtés hasadtságának élményét rögzíti. A szerelem egyszerre az isteni felfedezése az Énből kihasadt Másik-ban, ugyanakkor az Én és a Másik közt tátongó roppant szakadék borzongató felismerése. Mindez első körben a férfi és a nő (a teremtő, egyedi anyagtalan forma és a befogadó, passzív, személytelen matéria) archetipikus ellentéteként manifesztálódik ("A férfi: egy; a nő az: a?"), míg a mű záróakkordja az újraegyesülés, a szerelem általi istenülés ontológiai lehetőségének szorongató kérdésével zárul: "De mondd, megyek, / mondd, jössz velem, kapu? Lehet? Szabad? Felszedheti a kapu küszöbét… / és elmehet azzal, aki viszi…, ahol már nincs bent és kint / és nincs kapu?" Briliáns szellemi élmény – a magas szintű gondolati líra kedvelőinek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"