Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az idős mérnök szerző sci-fijét egy kicsiny gondolatcsírából bontakoztatja ki, s a cselekménysor csakhamar világszéles események sorozatába torkollik. Halmos Antal vaskos regényében megpróbálja végiggondolni, sőt eljátszatni, mi történne, ha technikai civilizációnk szédületes fejlődésének eredményeként belátható időn belül megvalósulna az emberi életkor négyszáztól ezer évig való kitolódása. Az emberiség első euforikus reakciója után beindul az öldöklés, a háború mechanizmusa. Az első körben 2030-ban játszódó történet az egész glóbuszra kiterjedő láncreakciót indít el, majd ugrunk még harminc, negyven évet. A tudományos fejlődés csodái kapcsán azonnal felbukkannak az emberi történelem sötét múltjából és jelenéből ismert országok, szervezetek: az Egyesült Államok hadserege, az Opus Dei, biológiai kutatóállomások, India, Kína és Oroszország tudósai, Guantánamo, terrorizmus, feketepiac, csúcstalálkozók, lázadások és még sorolhatnánk, mintha a mában lennénk. A végkicsengésében pesszimista jóslatregény végén a vészharagokat maga a pápa "XIII. Piusz" kongatja meg. A kötetet jegyzetek és a szerző által ajánlott irodalom jegyzéke zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Halmos Antal

Kongassátok meg a harangokat!

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Halmos Antal
ISBN
9786155014444
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2010
Méret
20 cm
Kiadó
Ad Librum
Cikkszám
3000179826
Alcím
a hosszú élet átka

Darabszám