A szerb nemzetiségű magyar író és irodalmár szülőfalujának, Budakalásznak állít emléket, melyet rendre csak egykori nevén, Kaláznak hív. A regényben hasonló prózapoétikai sajátosságokat figyelhetünk meg, mint a már ismertetett Honlap-sztori című elbeszélésgyűjteményben. Milosevits bátran alkalmazza a posztmodern eszközeit: történeteiben összemossa a jelent, a múltat és a jövőt, hogy végül egy kaleidoszkópszerű szöveguniverzumban keltse életre mindazt, amit Budakalász jelent neki és jelentett az ott lakóknak évszázadokig. A jelen gyors változásaira reflektál a könyv, egyfajta megőrzési, tezaurálási szándék is vezérli a szöveget, hogy a felmenők történetei ne szálljanak velük együtt a sírba.