Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A sci-fi főhősét, Borbíró Borbálát jól jellemzi a sorozat első kötetének címe: Vámpírok múzsája (Budapest, Delta Vision, 2012). Ebben megismerhette az olvasó a jellegzetes, bakancsos tudóst és "magánéleti szerencsétlenséget", akinek a munkája a mindene, ugyanis ő a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja - volt, mert időközben hatalomra került az Emberfeletti Összefogás Pártja, s az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárta kapuit. Az állástalan vámpírológus ilyen körülmények között elvállal egy rendkívül veszélyes munkát, melynek során rejtélyes, új főnöke, Sebes Attila hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. A jelen, második kötetben Bori, a közönséges halandó feladata teljesítése közben szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön. A hősnő kénytelen beismerni, hogy túlélési esélyei egyre halványulnak, ráadásul már a főnöke is kezd egyre különösebben viselkedni. Sötét átok lappang a háttérben, amikor elkezdődik a versenyfutás az idővel, s B. B. már csak alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, hogy vérét és emberségét megőrizze. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Gaura Ágnes (1973-)

Átkozott balszerencse

Aktuális online ár
1 196 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Gaura Ágnes (1973-)
ISBN
9786155161926
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
18 cm
Kiadó
Delta Vision
Cikkszám
3000215647
Alcím
Borbíró Borbála-sorozat

Darabszám