Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A tizenhetedik századi történet főhőse, Ursula Lehmann, illetve férjezett nevén Ursula Binder tizenhét évesen hagyja el Lőcsét, s kerül Sopronba, ahol ugyancsak tizenhét évet él; életének harmadik színhelye a németországi Güns. Anyja pestisben halt meg. Apja elmondja neki, hogy minden bizonnyal nem az ő lánya, hiszen anyja már várta őt, amikor feleségül vette, így feljogosítva érzi magát, hogy Orsolyához mint férfi közeledjék. A lány félve utasítja el apját, de kérőjét is. Apja ezek után egy fiatal, Orsolyával egykorú nőt vesz el feleségül, akit ugyancsak Orsolyának hívnak. A két nő egyszerre gyűlöletben és félelemben él egymás mellett, a lány azonban elköltözik otthonról keresztanyjához. Szerelmes lesz, teherbe esik, ám falura küldik szégyenével. Miután apja fiatal feleségét meggyilkolják, életük új helyszínén az apa és lánya férj és feleségként mutatkozik be. Orsolya megszüli gyermekét, aki rövid időn belül, a keresztelő után meghal. Tizenhét évig élnek házaspárként Sopronban. Orsolya szeretője lesz Binder doktornak, ekkor viszont már a szíve alatt hordja apjától származó magzatát... A regényen végigvonul a félelem, az örökös titoktartás, a bűnök sorozata, a végzet irányította cselekvések sora. A történetet visszatérő motívumok szövik át: rendre tűz van,újra és újra felbukkan a kígyó motívuma, ez utóbbi többszörös jelentéssel. Figurái kiválóan, érzékletesen megformált alakok, a meseszövés a klasszikusan modern regényé, és mindezt belengi az álom és valóság kettőssége. Mindenkinek, aki a történelmi levegőjű epikus történeteket kedveli, jó szívvel ajánlható regény. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Rakovszky Zsuzsa (1950-)

A kígyó árnyéka

Aktuális online ár
1 494 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rakovszky Zsuzsa (1950-)
ISBN
9789631431377
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
22 cm
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3000000692

Darabszám