A negyedik század végétől, Evagriosz Pontikosz sivatagi atya, majd tanítványa, John Cassian nyomán a katolikus terminológiában meghonosodott hét főbűn (superbia=kevélység, avaritia=fösvénység, luxuria=bujaság, invidia=irigység, gula=torkosság, ira=harag és acedia=jóra való restség) közül az utolsó ragadható meg talán a legnehezebben. Az akédia fogalmát fordíthatjuk csüggedtségnek, csömörnek, kedvetlenségnek is. A francia benedekrendi szerzetes-teológus, Jean-Charles Nault ezt a korunkra jellemző, közönnyel azonosítható "nyomasztó sötétséget" járja körül az ún. sivatagi remeték ízes írásaitól Aquinói Szent Tamás tanításain keresztül a jelen keresztény életre aktualizálva és a különböző életállapotokban (szeretet-krízis, házasság, egyedülállók, egyházi tisztségekben dolgozók) értelmezve. A szerző szerint kimondhatjuk, hogy kortársaink többsége semmit sem tud az akédiáról, s azt még kevesebben sejtik, hogy ez az, amit a hagyomány a híres "dél ördögeként" (ld. cím) azonosított, s ettől retteg mindenki, aki a hírhedt "életközepi krízisben" tengődik. Mert bár a kifejezés feledésbe merült, az általa jelölt jelenség nem tűnt el. XVI. Benedek pápa igen találóan fogalmazta meg a lényegét 2005 tavaszán, beiktatása szentmiséjén mondott homíliájában: "Tulajdonképpen mindannyian félünk. Félünk, hogy ha Krisztust teljesen beengedjük az életünkbe, s egészen megnyílunk neki, akkor ez életünk egy részétől megfoszt minket. Félünk lemondani valami nagyról, egyetlenről, ami az életet széppé teszi. Vajon ha lemondunk ezekről, nem leszünk-e nyugtalanok, és nem veszítjük-e el szabadságunkat? Nem! Aki Krisztust beengedi az életébe, semmit nem veszít el, semmit, de semmit abból, ami az életet szabaddá, széppé és naggyá teszi…" "www.kello.hu © minden jog fenntartva"