Oscar Wilde meséi alapgondolatát a szegények, elesettek, nyomorékok és a szerelem áldozatai iránt érzett részvétből merítette. Az első három mese (A boldog herceg; A csalogány és a rózsa; Az önző óriás) a másokért való áldozatvállalás példabeszédei. A híres-nevezetes rakéta, Az önfeláldozó jóbarát a butaságot, a gőgöt és az önzést gúnyolja. Az ifjú király hőse rádöbben, hogy kincseihez, csodálatos ruháihoz szegény emberek halála árán jut hozzá. Szakítana a fényűzéssel, de ez lehetetlen, mert a szegények a gazdagok fényűzéséből élnek, a királyt csak pompás ruhája különbözteti meg az egyszerű emberektől. Az utolsó három történetben (Az infánsnő születésnapja; A halász meg a lelke; A csillagfiú) a szépségimádó Wilde egyik fontos problémáját fogalmazza meg: lehet-e a szép erkölcsileg rút, lehet-e a szép testben okos a lélek? Wilde varázsát és valósággal elbűvölő hatását formaművészetében kereshetjük, amely a népmesék egyszerűségének és a szépséget mindennél többre becsülő író stíluseszményének szerencsés találkozásból önálló műalkotássá ötvöződik. A kötetet a fordító, Lengyel Balázs értő utószava zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"