Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az igen termékeny és népszerű anglikán prédikátor és egyházi író, John Stott Pál apostol levelei (Római, 200702032; Galaták, 200808023; Timóteus első, 200808024 és második levele, 200808306; Efézusi levél, 200808307) után az Apostolok cselekedeteit teszi meg tanulmánya tárgyául. A szerző módszerei egybeesnek a Harmat Kiadó könyvsorozatának célkitűzésével, mert Stott nem csupán a bibliai szöveg pontos értelmezésére törekszik, hanem az isteni üzenet korunkkal, a mai élettel való összefüggéseit is keresi. Ez a fajta népszerű olvasmányosság azonban sohasem megy a komoly bibliatanulmányozás rovására. Mert az Újszövetségben közvetlenül az evangéliumokat követő történeti irat olvasása és tanulmányozása minden korban hasznára vált a hívőknek, hiszen összehasonlíthatták magukat az ősgyülekezettel és jó esetben profitálhattak is annak lelkesedéséből és erejéből. A szerző felismerteti azt is, hogy az ősegyházban ugyanúgy előfordult versengés, képmutatás, erkölcstelenség és eretnekség, ahogyan napjainkban. Az apostolok cselekedetei mindenekelőtt feljegyzés a pünkösdi eseményekről, az egyház megszületéséről. István mártírhalála, Fülöp szolgálata, Saul és Kornéliusz megtérése, valamint az első görög gyülekezet létrejötte megvetette a pogánymisszió alapjait, és elindult a keresztény hit terjesztése a világ négy égtája felé. A rövidítésjegyzékkel és bibliográfiával kiegészített bibliakommentár az említetteken kívül olyan kérdéseket érint, mint a megtérés és szentlélekkeresztség, a jelek és csodák, a vagyonmegosztás, faji előítélet, a keresztények egysége vagy az egyház és állam kapcsolata.
Stott, John R. W. (1921-)

Az apostolok cselekedetei

Aktuális online ár
499 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Stott, John R. W. (1921-)
ISBN
9789632880501, 2040000130893
Egyéb szerzőség
Gulyás Melinda (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2010
Méret
20 cm
Kiadó
Harmat
Cikkszám
3000179742
Alcím
a Lélek, az egyház és a világ
Sorozatcím
A Biblia ma

Darabszám