Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A Storm (201421107) és a Spark (201509150) című regények után harmadik könyvéhez érkezett Brigid Kemmerer tiniknek íródott romantikus fantasy-sorozata. Az egyes kötetek hősei a Merrick fivérek, akik elementálok: olyan természetfeletti képességekkel rendelkező – ugyanakkor még középiskolába járó – lények, akik birtokolják a négy elem egyike, a víz, a tűz, a föld vagy a szél erejének hatalmát. „A víz ura”, Chris, és a tűzzel egyre jobban bánni tudó Gabriel után most Michaelen van a sor. Az iskolába új lány érkezik: Kate Sullivan, aki merész, vicces és szexi. Már az első napján találkozik a srácokkal, és a lányt elsőre megbabonázza a sármjuk, leginkább Michael-é. Szándéka azonban nem éppen tiszta: feladata pont az, hogy a Merrick fivérek kegyeibe férkőzzön, szemmel tartsa, és aztán az Őrzök kezére játssza őket. Közben a korábbi kötetekből szintén már megismert, egyre őrültebben viselkedő Becca arra kéri meg a Merrickekkel felemás viszonyban lévő Huntert, hogy szóljon a nagyapjának: addig gyújt fel hetente egy házat, amíg ide nem hívja az Őrzőket… "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kemmerer, Brigid (1978-)

Spirit - szellem (elementálok 3.)

Raktári szám: 9789633995174
Borító ár
2 999 Ft
Aktuális online ár
2 309 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kemmerer, Brigid (1978-)
ISBN
9789633995174
Egyéb szerzőség
Farkas János (1978-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
398 o.
Kiadó
Könyvmolyképző K.
Cikkszám
3000253358
Alcím
szellem Elementálok 3. könyv
Sorozatcím
Vörös pöttyös könyvek ; 2060-4769

Darabszám