Végtelen, viharos égbolt és megzabolázhatatlan, brutálisan vad óceán, hatalmas, kopár hegyek és fullasztóan mély, szűk völgyek, szürkésfehér jég és ragyogóan zöld fű, baljós morajlás, olykor elemi erejű robaj, máskor higgadt derű, vakfekete tél és harsogóan fényes, hűvös nyár - élet és halál, menny és pokol. Izland a maga egyedi, fenséges, zord északi szépségében adja meg Jón Kalman Stefánsson lírai szépségű regényének az alapfrekvenciáját, amelynek hullámain aztán kibontakozhat előttünk a mitikus hangulatú, szimbolikus erejű, három könyvbe szőtt történetfolyam. A trilógia főhősét anonim mivolta nemesíti archetipikus alakká: ő a mesék fiatalembere, aki útnak indul. A változás, a tapasztalás, a fájdalom, a megértés, a veszteség, a szeretet, a végzet - tehát a beavatás regénye Stefánsson könyve. A helyszín egy szintén meg nem nevezett, illetve Községnek nevezett, mindössze nyolcszáz lelket számláló izlandi halászfalu. Innen indul egy jéghideg márciusi napon a tengerre két halászhajó, a fedélzetén megannyi tapasztalt, viharvert halásszal, a főszereplővel, és annak legjobb barátjával, Bárðurral, akinek különleges ifjú, friss vonzereje, férfiassága ábrándos, lírai lélekkel, filozofikus elmével párosul. Bárður az útra magával viszi Milton Elveszett Paradicsomát - ám a kabátját a parton hagyja. Álmodozó természetének végzetes következménye lesz: egy szerencsétlen véletlen miatt halálra fagy a nyílt vízen. A barátját teljesen lesújtja a veszteség, olyannyira, hogy Bárður után akar halni, levetve magát az Öngyilkosok Sziklájáról. Először azonban még visszaviszi Milton művét a tulajdonosának, Kolbeinn kapitánynak, "akit csak két dolog érdekel: a költészet és a tenger". A látogatás Kolbeinnél átszabja hősünk tervét és sorsát, amely így az önpusztítás helyett egy másik, bonyolultabb, gyötrelmesebb, gyönyörűbb, misztikusabb irányt vesz... A lírai szépségű, egyszerre komor és felemelő, mélységesen realista és varázslatosan meseszerű trilógia művelt olvasóknak ígér feledhetetlen élményt.