A szép kiállítású, nívós kötet egy különleges 18. századi erdélyi főrangú asszonnyal és recepteskönyvével ismertet meg a harminc esztendős kolozsvári Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna (1754–1797) az Erdélyi Nagyfejedelemség kancellárjának, a könyvtáralapító Teleki Sámuelnek volt a felesége, ő hozta a családba a marosvásárhelyi Teleki Tékának helyet adó épület régebbi szárnyát, amelyet nagynénje, Wesselényi Kata építtetett. A mecénásként, könyvgyűjtőként is jelentős arisztokratáról és hagyatékának gasztrotörténeti szempontból izgalmas darabjáról Deé Nagy Anikó irodalomtörténész, könyvtáros és könyvtörténész, valamint László Lóránt történész, a Teleki Téka munkatársa írt egy-egy tanulmányt. A címszereplő mondhatni kislányként, tizenhat évesen lett az akkor harmincegy éves Teleki Sámuel felesége, kilenc közös gyermekükből csupán három érte meg a felnőttkort; legnagyobb, beteges fiúk csupán egy évvel élte túl a számára mindent jelentő édesanya elvesztését. Nyolc évet éltek Sáromberkén, majd miután férjét a bécsi udvar különböző megbízatásokkal látta el, szinte napi szinten leveleztek. Gyönyörű levelek kerültek ki a tolla alól – ezekből a levelekből kerekedik ki lényegében az életük az utókor számára, s derül ki, mennyire rendkívüli asszony is volt Bethlen Zsuzsanna, aki egyébként 1200 kötetet számláló, magyar nyelvű saját könyvtárat hagyott az utókorra. A másik tanulmány szakácskönyve kéziratának létrejöttéről szól, elemezve sajátosságait, kijelölve helyét a magyar gasztronómiai irodalomban, és összevetve a Tótfalusi Miklós által először 1695-ben Kolozsvárott kiadott nyomtatott változattal. Az olvasó a lábjegyzetekben megtalálja az összehasonlítás eredményeként észlelt eltéréseket. (A 111 oldalas kézírásos receptkönyv átírását a kötet szerzői felesben végezték el.) A közölt szöveg külön sármja, hogy általa bepillanthatunk a nyelvújítás előtti, 18. századi magyar nyelvbe is. Egy nem teljesen bizonyítható feltételezés szerint a receptek katolikus környezetből, Csíksomlyóról származnak. Ami biztos, hogy német, olasz és balkáni hatást mutatnak, hiszen a szakácsművészet már a középkorban is nemzetközi volt: a magyar úri konyhák szakácsai külföldön tanulták a mesterséget. A grófnő valószínűleg soha nem főzött, hiszen a családnak állandóan 3–4 szakácsa volt. A receptek között megtalálhatók a legegyszerűbb népi ételek, de mellettük az erdélyi nemesi udvarok étkei is. A kortörténeti szempontból is érdekes szakácskönyvben mértékegységek nincsenek megadva, így kinek-kinek a fantáziájára van bízva, mit fog belőle elkészíteni. A receptmutatóval és szómagyarázattal kiegészített munka ekként nem csak bibliofil olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"