Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A pszichiátriai kórházak gazdasági vezetése során tapasztalatokat szerzett közgazdász kötete kísérlet a rehabilitáció teljes körének összefoglalására, az ebben érintettek feladatainak elhatárolására, nem minden esetben a tudományosság, de kivétel nélkül a közérthetőség követelményével. A szerző célja egyértelmű: mindent megtenni az idők során kialakult - szerinte - helytelen rehabilitációs szemlélet ellen. A bevezetés után a rehabilitáció (s itt elsősorban az alkohol- és drogelvonó utáni rehabilitációra kell gondolni) alapfogalmait magyarázza meg, majd részletesen bemutatja a rehabilitáció rendszerét, kitérve a kiváltó okokra, olyan egyéb ismérvekre, mint az életkor, egyének-csoportok viszonya, a leromlás mélysége, illetve a megvalósuló rehabilitációra. Szó esik a társadalmi befogadás színtereiről, arról, hogyan is lesz valaki rehabilitált, s hogy milyen tényezők befolyásolják - segítik vagy éppen gátolják - a folyamatot. A harmadik fejezet a rehabilitáció alapelveit mutatja be, kitérve a megelőzési és az együttműködési kötelezettségre, a törvényi védelem érvényesülésének elvére vagy az emberi méltóság tiszteletben tartására. Az utolsó fejezet a rehabilitációhoz kötődő állami-társadalmi feladatokat rögzíti. Az irodalomjegyzékkel záródó kötet elsősorban általános gyűjtőkörű könyvtáraknak ajánlott beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Zakál Jenő

A rehabilitáció elméletének és rendszerének vázlata

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Zakál Jenő
ISBN
9789633190371
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
24 cm
Kiadó
Bába
Cikkszám
3000192387

Darabszám