Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A szerző 2014-ben Magyarországon járt, a náci rémtetteket elkövetők unokái kísérték el útjára, hogy itt valamennyien részt vegyenek az Élet Menetén, és bocsánatot kérjenek nagyszüleik második világháborúban betöltött szörnyűséges szerepéért. A munkáját, küldetését mély bibliai hittel, teológiai megalapozottsággal végző szerző úgy érzi, a rémtettekkel való szembenézés nem történt még meg teljes mértékben. A hallgatás csendjének megtörése érdekében elemzi azoknak a civileknek és egyházi vezetőknek a felelősségét, akik nemcsak, hogy hallgattak vagy éppen félrenéztek a holokauszt idején, de gyakorta tevőleges résztvevői, szellemi "atyamesterei" is voltak a nácizmus szörnyűségeinek. Családi, történeti, egyháztörténeti, természetfölötti, nemzeti és biblikus teológiai síkon vizsgálja, miként lehet és kell a "hallgatás leplét szétszakítani". Tüblingen városka, középkorig visszavezető történetén keresztül mutatja be, hogyan növekedett, terebélyesedett ki ott a nácizmus eszméje, és miként mérgezte meg a városka és az ott élő emberek életét. Meggyőződése és mély hite szerint a 21. század kereszténységének csakis akkor lehet ismét szellemi ereje és tekintélye, ha újra felfedezi vallásának zsidó gyökereit. A megbékélés "forradalmát" hirdeti, miközben a holokauszt óta eltelt hetven esztendő távlatából is az igazság feltárását, a felelősség megállapítását el nem évülő feladatnak, kötelességnek érzi. Széles körben ajánlható a kötet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Bittner, Jobst

A hallgatás leplének szétszakítása

Raktári szám: 9786155246494
Aktuális online ár
1 580 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bittner, Jobst
ISBN
9786155246494
Egyéb szerzőség
Gromon András (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2015
Méret
22 cm
Kiadó
Immanuel Szószóró
Cikkszám
3000244903

Darabszám