Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
17%
Teljes leírás
A kötet az Ószövetség történeteivel, és azok zsidó hagyományban betöltött szerepével ismerteti meg az általános iskolás korosztályt. Az év nagy ünnepein túlmenően a vallásos zsidó hétköznapok minden gyakorlata szorosan kötődik a Biblia történeteihez a felkeléskor elmondott reggeli imától kezdve az öltözködésen át egészen az étkezési szabályokig. A kötetben a gyermekek számára leegyszerűsített, ugyanakkor színvonalas formában kerülnek bemutatásra a Biblia történetei. A színes illusztrációkkal kísért szöveg mellett a történetek történelmi vonatkozásairól, valamint a vallásos élet praktikus szokásaihoz kötődő mozzanatairól olvashatunk. Az igen színvonalas, és küllemében is igényes munka megeleveníti az ókori Közel-Kelet világát, a több ezer évvel ezelőtti, a zsidóság szempontjából máig ható praktikus hagyományokat, így pl. a Szentélyben végzett rituálék gyakorlatát, a zarándoklatot, a mezőgazdaságra, állattenyésztésre vonatkozó, a közösség rendjét szabályzó törvényeket stb. A kiadvány bátran ajánlható vallásos zsidó iskolák tanulói, illetve a zsidóság hagyományait megismerni vágyók számára. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Brown, Laaren;Hort, Lenny

Képes zsidó biblia gyerekeknek

Borító ár
4 990 Ft
Aktuális online ár
4 142 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Brown, Laaren;Hort, Lenny
ISBN
9789636891770
Egyéb szerzőség
Thomas, Eric (ill.);Balázs Gábor (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2009
Méret
26 cm
Kiadó
Gabo
Cikkszám
3000163806

Darabszám