Székely Éva a helsinki olimpia bajnoka, a melbourne-i olimpia második helyezettje, számos Európa- és világcsúcs birtokosa papírra vetette emlékiratait. A megfogalmazáshoz nem vette igénybe sportújságírók segítségét, s ez nagyon jót tett a memoárnak mind stílus, mind őszinteség tekintetében. A szerző az előszóban leírja, hogy emlékezéseit a sportember fogalma köré kívánja csoportosítani, ugyanis ezt "egy íratlan emberi norma megtestesítésének, bizonyos élet- és magatartási formának" tekinti. A bevezetőben szól a gyermekkori meleg otthonról, a szeretetről, amellyel kisgyermekkorában feltöltekezett, hogy mindmáig fölösen jut belőle nemcsak családtagjainak, hanem távoli felebarátainak is, majd hazaszeretetének a gyökereit tárja fel, s megkísérli rekonstruálni, hogyan is jutott el a szándékhoz: neki olimpiát kell nyernie. A Hogyan lettem Pillangó-kisasszony című részben sportolói karrierjére koncentrál 1931-től egészen 1960-ig, amikor befejezte az aktív versenyzést. Könyve legszomorúbb, mégis legfelemelőbb lapjai közé tartozik, amikor beszámol arról, hogy az üldöztetés éveiben, amikor minden álma összeomlani látszott, milyen akaraterővel úszott tornázott és sohasem adta fel a reményt. Kedvesen, egyszerűen számol be sikereiről, s a kívülálló számára is érthetően bizonyítja példájával, hogy minden eredmény mögött mennyi erőfeszítés, munka áll. Egy fejezet számol be edzői tevékenységéről, majd kislányának, Gyarmati Andreának úszó pályafutását ismerteti az edző és az anya szemszögéből, hosszan és meggyőzően magyarázva az okokat, amelynek eredményeképp Andrea "csak" ezüst- és bronzérmet nyert Münchenben. Az utolsó fejezet - Kórházak - azt a győztes csatát ecseteli, amelyet az orvosok folytattak látása megmentéséért. A maga műfajában igazi klasszikusnak számító mű 1987 óta most jelenik meg először: beszerzése széles körben ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"