Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
A muszlim és keresztény kultúra közös története több tragikus fejezetet is tartalmaz. Ezek közül az egyik legmegrázóbb talán pont a legutóbbi, amely 2014 nyarán vette kezdetét: ekkor kiáltották ki ugyanis a magát kalifátusnak tituláló Iszlám Államot, amely valójában egy brutális módszerekkel operáló, szellemi és területi téren is agresszív terjeszkedésre specializálódott, ellenségeit irgalom nélkül likvidáló terrorszervezet. Az Iszlám Állam sajátosságai közé tartozik a hatékony, sokféle eszköztárral dolgozó tagtoborzás, amelynek kedvelt célpontjai a már nyugaton élő második, vagy harmadik generációs muzulmán fiatalok, fiúk és lányok vegyesen. A szervezet módszereinek a tanulmányozását tűzte ki célul egy francia oknyomozó újságírónő, Anna Erelle, aki kifejezetten a közösségi hálón keresztül történő toborzási metódusokat igyekezett feltárni, s egyben segíteni egy kétségbeesett anyán, akinek a lánya hozzáment egy dzsihádistához, s annak halála után nem volt hajlandó visszatérni Szíriából. Ebből a célból alkotta meg "avatárját", egy kitalált személyiséget, Mélodie Nint. "Mélodie" célirányosan válogatta meg ismerőseit és közölte posztjait, így kerülve egyre inkább tűzközelbe. Aztán egy nap igazi "nagy hal" akad a horgára: üzenetet kap egy Abu Bilel nevű mudzsáhidtól, aki meg akar ismerkedni vele. A lány belemegy az ismerkedésbe információszerzés reményében, de arra nincs felkészülve, hogy a karizmatikus férfi személyisége milyen mélyen meg fogja érinteni őt... Noha ennek alapján akár romantikus történetre is számíthatnánk, az - ezúttal angol fordításban olvasható - történet kőkemény dokumentum, amelyből megrázó és elgondolkodtató tények derülnek ki a szervezet szellemiségéről, módszereiről. A téma okán a mű nagy érdeklődésre tarthat számot. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

In the Skin of Jihadist (Erelle, Anna)

Raktári szám: 9780008139568
Borító ár
4 170 Ft
Aktuális online ár
3 962 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9780008139568
Egyéb szerzőség
Potter, Erin (ford.)
Nyelv
angol
Megjelenés éve
cop 2015
Méret
22 cm
Kiadó
HarperCollins
Cikkszám
3000246983
Alcím
inside islamic state's recruiment networks

Darabszám