Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Joseph-Marie Verlinde, bár mélyen vallásos családban nőtt fel Belgiumban, s gyerekkorában egy ideig maga is papnak készült, egyetemista évei és egy rövid kémiai kutatói pályafutás után, a "hatvannyolcasok" lázadásával és mély spirituális érdeklődéssel útnak indult Indiába, ahol Maharishi Mahesh jógi - egy időben a Beatles fiúk lelki vezetője - tanítványa, s mintegy személyi titkára lett. A jógi által kidolgozott ún. transzcendentális meditációt gyakorolta, és követte mesterét szerte a világba, így az indiai asramokba is. Egy idő után azonban ismét megérintette őt Jézus, és rájött: akit ő a világ végén, egy távoli hagyományban keresett, türelmesen várta, hogy felismerje és befogadja jelenlétét. Visszatért hát Európába, egy ideig azonban, kémikusként végzett munkája mellett, bár eljárt katolikus szentmisékre is, egy magát kereszténynek mondó, ám valójában okkult gyakorlatokat végző New Age-csoporthoz csatlakozott. Két évig volt velük, médiumként is tevékenykedett, de egyre inkább érezte szabadságának elvesztését, s azt, hogy az okkult erők foglyává teszik. Egy hosszú tisztulási és tanulási időszakot követően végül pap, majd örökfogadalmas szerzetes lett. A hithez vezető, hosszú és kacskaringós útjáról évekig nem beszélt nyilvánosan, egy nap azonban lelki atyja azt kérte tőle, hogy törje meg a csendet, mert, mint mondta: "nagyon sok kárt okoz elsősorban az okkultizmus, illetve a New Age által terjesztett szinkretizmus, mely számos tudatlan hívő szívében a megosztottság magvát hinti el". A vele készült részletes életútinterjút tartalmazó, most magyarul is megjelenő kötet bemutatja saját életútját, és azt a "tiltott tapasztalatot", amely elvezette őt ismét a jézusi tanokhoz. A szerzetes elemzi a nagy keleti bölcsességeket, és bemutatja az okkultista gyakorlatokat is, összevetve azokat "Krisztus igazságával". Az interjút kiegészíti egy fogalomtár, valamint két egyházi dokumentumot tartalmazó függelék. Vélhetően vitákat is kiváltó kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Verlinde, Joseph-Marie (1947-)

A tiltott tapasztalat

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 240 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Verlinde, Joseph-Marie (1947-)
ISBN
9789632776903
Egyéb szerzőség
Karsai Nóra Mária (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Szt. István Társ.
Cikkszám
3001026851
Alcím
az asramtól a monostorig

Darabszám