"Sár és víz - lám ez a sorsunk, / így telik életünk... / Még tart a gyertyánk / heve, lobogása / s dohogó csónakként / csak forgunk, forgunk / a sáros vízen..." (Arcom a Sárvíz tükrében) Ez a földhöz vonzódó, elégikus, hitvallásos hang járja át a nyugalmazott soponyai tanár-költő verseit. Meghatározó élménye a Sárrét világa, a gyermekkor emlékei, a szülői ház, de ugyanilyen ragaszkodással szól a magyar történelem és irodalom nagyjairól is, olykor finoman archaizálva, néha kurucos daccal: "Hol van Balassi, Zrínyi, / Petőfi kardjának csorba éle? / Valahol a föld emészti? // S a jó vitézi rezolúció, elszántság / a magyarban él-e? él-e?" (Töprengés), máskor imádságosan elhalkulva: "Valahol a szívek / mélyén mégiscsak / létezhet a szeretet... / S talán nem azon / mesterkedik mindenki: / embertársát hogy' ejti át. // S az Úr hátha elküldi / hozzánk az ő Szent Fiát." (Advent, 2005) A magyar vers legjobb hagyományait eredeti módon, költői erudícióval folytató líra kedvelőinek széles körben ajánlható, értékes kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"