Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Elsősorban ifjúsági regényeiről, mindenekelőtt a Harisnyás Pippi (legutóbb: 201624239) című kötetről ismert a neves svéd írónő, Astrid Lindgren. Írói karrierje nem sokkal a második világháború után indult - előtte titkárnőként dolgozott, és két gyermekét nevelte. Férje, Sture Lindgren a háború idején lett a svéd Autóklub elnöke, s viszonylag jólétben éltek előbb a Vulcanus utcában, majd a Dalagatan 46. szám alatt lévő lakásukban (ez utóbbi az írónő halála óta múzeumként funkcionál). Ekkoriban született meg Harisnyás Pippi alakja. Az ő róla szóló történeteket először tüdőgyulladás miatt hetekig betegeskedő lányának, Karinnak mesélte, ám később az ismerős gyerekek körében is sikert arattak. A szerzőnek amellett, hogy dolgozott és ellátta családját, főnöke ajánlásával 1940-től kezdve egy titkos munkája is volt: az általános titkosszolgálat Postaiküldemény-ellenőrző Osztályán egyik barátnőjével együtt az volt a feladatuk, hogy a Svédországba érkező és onnan küldött leveleket ellenőrizzék, nehogy bármilyen katonai szempontból fontos adat avatatlan kezekbe kerülhessen. És mindezek mellett még arra is maradt ideje, hogy 1939. szeptember 1. és 1945 szilvesztere között "hadinaplót" vezessen. A tizenhét vékony kötetben fennmaradt kézírásos napló csak jóval halála után, 2013-ban került elő egykori lakásából, egy ruháskosárból, és lánya jóvoltából jelenhetett meg két év múlva. Az Európa és a világ sorsáért aggódó szerző, ha nem is napi szinten, de rendszeresen számol be ország-világ történéseiről, a fronteseményekről és a Svédországban történtekről egyaránt. A napi sajtótermékekre és a rádió által bemondott hírekre, sőt a titkos munkája révén szerzett információkra támaszkodva megismerhetjük, miként tudott Svédország hivatalosan semleges maradni, miközben a szomszédos Norvégiát a németek szállták meg, Finnországot pedig a Szovjetunió támadta meg. A szerző rendszeresen beszámol az egyes frontok eseményeiről, érzékletesen bemutatja a svédországi háborús hangulatot, az árdrágulásokat, a jegyrendszer bevezetését, az emberek tehetetlenségérzését. Rendszeresen hivatkozik azonban a cenzúratevékenység során megismert levelekre is, melyek kivonatai a megszállt országokban élők mindennapjait is bemutatják. Természetesen a főbb családi történések is megjelennek a lapokon: hogy hogyan igyekszik házasságát megmenteni, miként küszködik kamasz fiával, Larsszal és állandóan betegeskedő kislányával, s a Harisnyás Pippi-történetek születésének kulisszatitkai is megelevenednek. A főszövegbe illesztve számos egykori újságcikk is elolvasható (ezek eredetileg újságkivágatként voltak a füzetekbe ragasztva), a naplót pedig fekete-fehér családi fotók is kísérik. A kötet végén elolvashatjuk a szerző lányának utószavát, valamint a Harisnyás Pippi kiadásával kapcsolatos levelezést. A kiadványt személynévjegyzék zárja. Széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Lindgren, Astrid (1907-2002)

Háborús napló 1939-1945

Borító ár
2 999 Ft
Aktuális online ár
2 249 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lindgren, Astrid (1907-2002)
ISBN
9789634153009
Egyéb szerzőség
Holländer Judit (ford., előszó);Nyman, Karin (1934-) (utószó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
21 cm
Kiadó
Móra
Cikkszám
3001026198

Darabszám