Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
1981-ben mindössze húsz éves volt Nick Yarris, amikor a rendőrség a pennsylvaniai autóúton megállította, majd őrizetbe vette. A vád ellene először az volt, hogy lopott autót vezetett a drog hatása alatt, ám hamarosan az események megdöbbentő fordulatot vettek, Yarrist azzal vádolták meg ugyanis másodszor, hogy megerőszakolt és brutálisan meggyilkolt egy Linda May Craig nevű nőt. Mivel - bár tudta, hogy semmi köze a dologhoz - ártatlanságát semmivel sem tudta bizonyítani, kétségbeesésében olyan döntést hozott, ami tragikusnak bizonyult: gyanúsítottként maga helyett megnevezte egy szintén drogfüggő barátját, akit halottnak vélt. Amikor a "barát" előkerült, és alibije is volt, Yarrist azonnal bíróság elé állították és rövid úton halálra ítélték - 1982-ben már az ún. halálsoron ült: azon cellák egyikében, amelyből bármelyik reggel kivégzésre vihetik az elítélteket. A férfi abszurd módon huszonegy évet ült itt: többször már maga kérvényezte az ítélet végrehajtását, ami azonban nem történt meg. A fordulatot egy technikai újítás hozta meg: amikor 2003-ban a rendőrség DNS-vizsgálatot rendelt el, és újratárgyalták az ügyet, egyértelműen kiderült Yarris ártatlansága, és szabadon engedték. Szabadulása után Yarris hivatalosan is magára vállalta a hozzá hasonló helyzetben levőknek az érdekképviseletét, számtalan előadást tartott, és nem utolsósorban megírta ezt a könyvet, amelyben megrázó őszinteséggel számol be arról a huszonegy évről, amelynek minden reggele a halál gondolatával indult... Az angolul megjelenő, megrázó és elgondolkodtató kötet nagykorú olvasók figyelmébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Yarris, Nick (1961-)

The Fear of 13

Borító ár
2 910 Ft
Aktuális online ár
2 765 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Yarris, Nick (1961-)
ISBN
9781784756451
Megjelenés éve
2017
Méret
IX, 293 o.
Kiadó
Arrow Books
Cikkszám
3001029713
Alcím
[countdown to execution: my fight for survival on death row]

Darabszám