Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Bözödi György az először 1938-ban (két évvel a Puszták népe után) megjelent székelyföldi szociográfiájához a harmincas évek elejétől kezdve gyűjtötte az adatokat. Kíméletlen, jobbító szándékú tárgyilagossággal tárja fel a székelyeknek, az erdélyi magyarság e sok romantikus legendával övezett csoportjának valóságos sorsát, életét. Könyve első részében történelmi visszapillantásban bizonyítja, hogy nem állják meg a helyüket az egységesen szabad székely társadalomról alkotott évszázados vélekedések. Gondos elemzésekkel mutatja ki, hogy a székelységnek a két háború közötti időszakban, kisebbségi sorsban végbemenő bomlási folyamata, szétszóródása hosszú folyamat eredménye, amely már a kora feudalizmus idején elkezdődött, s a kapitalizmus korszakában tovább fokozódott. A zárt közösséget a váltakozó uralkodók és hatalmi rendszerek legalább annyira sújtották, mint a belső széthúzás, az osztály- és felekezeti torzsalkodások, a földnélküliség, a népbetegségek, a lelkiismeretlen vezetők, az elzártságból fakadó konzervativizmus, a királyi Románia elnemzetlenítő politikája. A lehangoló, de egyszersmind változtatásra késztető történelmi rajz és helyzetkép Észak-Erdély visszacsatolása után a Magyar Élet kiadásában is megjelent 1943-ban, de az író az új viszonyok között sem látta szükségesnek változtatni könyvén, csupán kibővítette a Marosszékről szóló fejezettel. Erdély és a székelység iránt érdeklődő olvasónak "kötelező" olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Bözödi György (1913-1989)

Székely bánja

Borító ár
3 200 Ft
Aktuális online ár
2 528 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bözödi György (1913-1989)
ISBN
9789737625335
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
366 o. ; 19 cm
Kiadó
Hargita
Cikkszám
3000215144
Sorozatcím
Székely könyvtár ; 4.

Darabszám