Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Kis kötet súlyos témáról - a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulójára jelent meg Dávid Katalin nemzetközi hírű művészettörténész készülő emlékiratainak a soá idejéről szóló anyagát tartalmazó könyv. Az emlékirat, amelyet első alkalommal vehet kézbe az olvasó, fontos adatokkal gazdagítja a katolikus egyháztörténelmet, és mintát ad a holokausztról való keresztény gondolkodáshoz, kijelölve egyúttal a követendő magatartást is. A szerző tízgyermekes, örmény származású, mélyen hívő katolikus család szülötte, és három hónappal a németek bevonulása után, 1944 júniusában éppen szegedi egyetemista volt. Szülei akkor úgy döntöttek, a közeledő front elől Budapestre költöznek. Az alig huszonegy esztendős lány két testvérével az apácák vezette női egyetemi kollégiumban, a Mariánumban talált szállást, amely svéd és nunciatúrai védelem alatt állt, ezért rajtuk kívül ott lakott negyven zsidó lány is, számos, hamis keresztény igazolvánnyal rendelkező sorstársukkal együtt. Dávid Katalin így idézi fel a szörnyűségeket: "számomra itt kezdődik az, amit a holocaust borzalmainak mondunk, ekkor szembesülök a gyilkos antiszemitizmus ma sem felfogható embertelenségével. Pusztító erő söpört végig a városon, hihetetlen gonoszság, meg kellett tapasztalnunk a sátán valóságos jelenlétét. A várost elöntötte a félelem". Az emlékirat szerzője megemlékezik csoportjának vezetőjéről, P. Izay Géza jezsuita szerzetesről, akivel együtt mentették az üldözött zsidó embereket. Emellett részt vettek a szintén jezsuita Endrődy László és abbé Robert John katolikus pap zsidómentő tevékenységében is, utóbbi kapcsolatban állt a svéd diplomata Raoul Wallenberggel (Portréképeik a kötet közepén elhelyezett fekete-fehér képblokkban találhatók.). Említést érdemel a borítógrafika, a buchenwaldi lágerben mártírhalált halt Ámos Imre festőművész tusrajza is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Dávid Katalin (1923-2023)

Soah

Aktuális online ár
640 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dávid Katalin (1923-2023)
ISBN
9789633616352
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
105, [2] o.
Kiadó
Szt. István Társ.
Cikkszám
3000232914
Alcím
emlékeim a vészkorszak idejéből

Darabszám