Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
2014 novemberében zárult le az a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszéke szervezésében végigvitt projekt, amelynek célja a magyarországi rómaikori érmék és éremleletek felkutatása és katalogizálása Vas, Veszprém és Tolna megyék területén. A pályázat célja a Fundmünzen der Römischen Zeit in Ungarn - FMRU - sorozatának folytatása volt: ennek során az említett megyék numizmatikai leleteinek a részletes és szakszerű - német nyelvű - katalogizálása készült el Prohászka Péter és Torbágyi Melinda vezetésével. A katalógusok elkészítésénél a múzeumi anyag mellett a vonatkozó irodalmi és levéltári adatok is feldolgozásra kerültek, és a széleskörű agyaggyűjtésnek köszönhetően olyan érmek és éremleletek is feldolgozásra kerültek, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak a szakma számára. A három kötet szerkezete hasonlóképpen épül fel: valamennyit a benne használt rövidítések magyarázatai, illetve kutatástörténeti összegzés és forrásjegyzék nyitják meg, amelyet a részletes katalógus követ. Ez utóbbin belül a települések neve szerinti ábécérendben sorjáznak az adatok; az első kötetben Tolna, a másodikban Veszprém, a harmadikban pedig Vas megye régészeti-numizmatikai statisztikáit tanulmányozhatjuk. A kiadvány új forrásokkal gazdagítja a numizmatikai és történeti kutatást, a római gazdaságtörténet, valamint Pannonia kutatását, beszerzése ezért minden szakirányú gyűjteménybe javasolható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Regesten der antken Fundmünzen und Münzhorte in Ungarn BAND 3. Komitat Vas

Borító ár
2 100 Ft
Aktuális online ár
1 575 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789639987234
Nyelv
magyar
Méret
269 o.
Cikkszám
3001026658

Darabszám