Gyakran elhangzik, hogy a történelemben nincs értelme azt firtatni: "mi lett volna, ha?" A történelemről szóló fikcióban azonban helye van, miként a művész megteheti, hogy egyszerűen feje tetejére állítsa a világot. Nos, az angol és nigériai szülőktől származó brit írónő is így járt el, egy rabszolgalány történetét mesélve el. A 19. század végi történelmi viszonyok közt játszódó regényben a különös az, hogy a rabszolgák európai fehérek, akiket a fekete bőrűek hurcolnak el. A történet főhőse, az Ófrikától délre fekvő Szürke Kontinensnek nevezett Európában, Angliában született egy farmer békés otthonában, ám az angolokkal ellenséges határszéliek egy szép napon elrabolják, és eladják a fekete kereskedőknek. Nevet is másikat kap: Omorenomwara, bár ezután inkább csak mocskos pheheernek vagy "az ambosszaiak által kreált szakkifejezéssel" kakuázusinak hívják. Így kerül az Ófrika partja melletti szigetre - a Nagy-Ambosszai Egybesült Sirályságba, számára a reménytelenség szigetére. Az írónő a nézőpontok váltogatásával, hol a rabszolgák sorsát, hol fogvatartóik életét mutatja be közelről, többnyire azonban hőse kamaszos, lázadó hangján, fanyar iróniával kommentálja a testközelbe hozott eseményeket. Brutalitás, emberi szolidaritás, álszent mohóság, és lírai szerelem, reménytelenség és remény vibráló játéka határozza meg a történetet. A naturalista részletekben gazdag elbeszélésbe reklámszövegek, levelek, valamint a főhős elmélkedései illeszkednek, fokozva az összkép szatirikus hatását. A történet végül a főhős szökésének lélegzetelállító pillanataival és a 21. századba vetett pillantással zárul, melyből kiderül, hogy a birtok urai továbbra is a rabszolgatartók leszármazottai, a különbség annyi: "Az ültetvényen dolgozó munkások - akik közül sokan a valaha itt élt rabszolgák leszármazottai - fizetést kapnak."