Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az Ünnepi Könyvhét kiadványainak sorában jelent meg a kötet, amelynek szerzője a tündérmesék világba vezeti el olvasóit. Bárdos József száznegyven, többségében magyar népmese szövegét elemezve vizsgálja a tündéri világot, azt a másik „galaxist” ahová a mesék hőseinek el kell jutnia ahhoz, hogy vállalt küldetésüket, feladatukat beteljesítsék, és ekként „csiszolva” személyiségüket, a mese végére visszatérhessenek a valódi világba. Benedek Elek, Illyés Gyula, Kolozsvári Grandpierre Emil fabulái nyomán térképezi fel azt az utat, amely a gyerekeket elvezeti a mesék szeretetétől az „igazi”, felnőtteknek szóló irodalom világába. A mese nemcsak a gyermek szórakozásának „tárgya”, hiszen mindeközben fejleszti a kicsinyek önismeretét, személyiségét, erkölcsi „alapállását” és ennek érdekében a szülő és pedagógus feladata, hogy minél szélesebb spektrumban mutassa be a gyermekeknek a népköltészet klasszikus meséit. Talán sohasem volt olyan fontos a mesélés, mint manapság, amikor a mesehallgatás, az olvasás szerepét egyre inkább átveszi a virtuális világ számos újdonsága, megfosztva ezzel az önálló képi teremtés lehetőségétől a gyerekeket, amely visszafordíthatatlanul káros torzulásokat okozhat a felnövekvő generáció személyiségében. Fontos tehát a mesélés a tündérmesék és a varázsmesék hallgatása, hiszen ebben a humanizált világban érezheti magát tökéletes biztonságban a gyermek, mert ebben a közegben, minden csodája ellenére is tökéletes és megnyugtató rend uralkodik, hiszen a jók mindig győzedelmeskednek, a rosszak pedig elnyerik méltó büntetésüket. Az alkotó mesemondás, a meseszerkezetek és mesemozzanatok elemzése, az átmeneti világok közötti kapcsolat, az adományozók és segítők személyiségének elemzése, a másik világok lényeinek (óriások, törtpék, szépséges tündérek, félelmetes tündérek, boszorkányok, sárkányok) valamint a királykisasszonyok csodás megmenekülésének bemutatása adja a kötet fő vonulatát, amelyet a két fontos zárógondolat (Elavultak-e a klasszikus tündérmesék? Miért fontosak a tündérmesék?) mellett függelék és a felhasznált mesegyűjtemények jegyzéke tesz teljessé. Pedagógusok és szülők figyelmét érdemes felhívni a remek munkára. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Bárdos József (1949-)

Másik világok, másik világi lények a tündérmesékben

Borító ár
2 898 Ft
Aktuális online ár
2 174 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bárdos József (1949-)
ISBN
9786155500367
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
170 o.
Kiadó
Pont
Cikkszám
3001026535
Sorozatcím
Fordulópont könyvek ; 1585-5503

Darabszám