Kategóriák

http://konyvkultura.kello.hu/

A budapesti Fűvészkert története

2900 Ft áfával
2668 Ft áfával
A budapesti Füvészkert, vagyis az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkertje fennállásának 170. évfordulóját ünnepli. Előzményének tekinthető a nagyszombati egyetem botanikus kertje, mely az intézmény Budára való áthelyezése után több budai, majd pesti helyszínen is működött. 1847-ben került a mai helyére, az Orczy kert és a Ludovika épületének közelébe, ahol az egykori Festetics-kert egy részéből alakították ki. Mindez hosszas folyamat volt (az első években komoly akadályt jelentett a szabadságharc, majd az abszolutisztikus kormányzás időszaka), ám az 1860-as évek második felére már jelentős népszerűségnek örvendett a budapestiek körében, s komoly szakmai munka is folyt itt. Bár területe a későbbiekben, több lépcsőben jelentős mértékben csökkent (egy részén épült fel a Klinikák komplexuma), és többször is fölmerült esetleges költözése (például a Margitszigetre), végül maradt a mai helyén. A második világháború után hosszú ideig jelentős, az egész kertet érintő felújításra nem került sor, egészen a 2008-11 között zajló helyreállításig, melynek vezető tervezője Szikra Éva tájépítész, kerttörténész volt. A most megjelenő kötetben ő mutatja be részletekbe menően a Füvészkert múltját és jelenlegi állapotát. Elsőként általánosságban ír a botanika fejlődéséről és hazai megjelenéséről, a világ és Magyarország jelentősebb botanikus kertjeiről. Ezt követi az előzmények történeti ismertetése, kitérve Nagyszombatra, valamint a korábbi budai és pesti helyszínekre, majd a szerző bemutatja az egykori Festetics kert történetét, és 1847-től kezdve napjainkig haladva, nagyobb korszakokra osztva a Füvészkert históriáját. Ezt követően ismereti még a fontosabb épített elemeket, a kert növényanyagát, tematikus növénygyűjteményeit és egyéb gyűjteményeit. Bemutatja továbbá a Füvészkert igazgatóit és főkertészeit, s kitér az irodalmi vonatkozásokra (így természetesen Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére) is. A számos fotóval, régi térképek és tervrajzok fakszimiléivel illusztrált kötetet angol nyelvű összegzés, jegyzetek és bibliográfia zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Termék részletes adatai
Termékkód 3001031899
ÚK szám 201724067
ISBN 9789635132409
Szerző neve Szikra Éva (1950-)