Kategóriák

http://konyvkultura.kello.hu/

A beszélő kiskutya és más történetek

2199 Ft áfával
2023 Ft áfával
Sok kisgyermek mesehallgatás közben izeg-mozog, ugrándozik, rohangál, mivel lefekvés előtt túl sok még az energiája. Éppen nekik találták ki a Móra Könyvkiadónál a Mesék örökmozgóknak keretcím alatt futó mesesorozatot, amelyben a kiemelt szavak elhangzása után a gyerekeknek egy előre megadott mozgássort, instrukciót kell végrehajtaniuk: leguggolni, elfutni egy kijelölt bútorig, tapsolni, ugrálni, kiabálni, s csak ezután folytatódhat a történet. Mindjárt itt van Balázs Ágnestől a beszélő kiskutya, a náthás kiskacsa és a zöld róka története. A különleges koncepció bizonyára utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. A beszélő kiskutya című első mesében például a "vau" elhangzásakor a gyerekeknek fel kell pattanniuk a székükről, meg kell pördülniük egyszer, majd visszaülhetnek a helyükre. Amikor pedig a "virsli" szót olvassák fel nekik, akkor egy előre meghatározott bútorig kell fél lábon elugrálniuk, majd vissza a helyükig. A bájos, egyszerű nyelvezettel megírt mesékhez Horváth Ildi rajzolt hasonlóan élvezetes illusztrációkat. A játékos mesehallgatás nem csupán a felesleges energiák levezetésében segíti az izgő-mozgó óvodás és kisiskolás korú gyermekeket, hanem megtanítja őket arra is, miként tudnak jobban összpontosítani egy-egy adott feladatra. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Termék részletes adatai
Termékkód 3001031394
ÚK szám 201724169
ISBN 9789634158257
Szerző neve Balázs Ágnes (1967-)