A performer, vizuális és hangköltő első prózakötete 73, nehezen meghatározható műfajú rövidprózát tartalmaz; mindegyikük egy-egy testrész, szerv, betegség, tünet, érzés, benyomás hol leíró, hol csak sejtető ábrázolata. Tóth Kinga fölfogásában az emberi test egy gépezet, a szervek ennek az alkatrészei; ez a gépezet időnként jól működik, de leggyakrabban elromlik, egyszer lelassul, máskor túlpörög. Ennek megfelelően a kisprózák hol állóképek, statikus helyzetrajzok, hol meg lüktető „egyperces novellák”. Valamennyiben egyszerre van jelen a tárgyi valóság realista rajzolata és az álomszerű elmosódottság, a kábultság; némelyik közelkép, némelyik tablókép, de egymás után olvasva ezeket, hol egy lineárisan haladó történet tanúja lesz az olvasó, hol meg a koncentrikus köröket idéző, ismétlődő-bővülő elbeszélés-szerkezet megfigyelője lehet. A szövegek végül is a test hibás működéséről, a betegségek soráról szólnak, azután a rendelői előszobákban való várakozásról, a gyógyszerek mellékhatásairól, a tünetekről és a diagnózisokról, a kezelésekről és a fertőzések veszélyeiről, a beteg ember életérzéséről. Ez a világ a kórházi folyosók fehér színű és steril világa, ahol mindent átjár a fertőtlenítő csípős szaga, ahol tolókocsik állnak a fal mellett, ahol betegek ténferegnek vagy izgulnak, ahol éles fényű műtőlámpák világítanak, hideg műszerek csillognak: „Jönnek a műszerek, amivel behatolnak a testbe, mintát vesznek, látom a szikéket, félek. Nem alszom el” (Reflektor). Szól a mandulaműtétről (Mandula), a kórházi szagokat elnyomni hivatott parfümről (Parfüm), a betegtársakról (Néni I.; Másik nénik), a vérvételről (Szárnyas tű), a szemvizsgálatról (Írisz I., II.). Néha fölidézi „kinti” életét, egykori 18 éves korát (Szopás), emlékezik rég látott filmekre (Oroszlán), de újra és újra visszatér a kórházba, az elromlott emberi szerkezetek világába. Visszatér a betegségek tüneteihez és főképp a betegségtudat jeleihez. Olykor szürreálissá, szinte groteszkké fokozza a testi bajok ábrázolását: „borsót próbálok enni, de kijön, kigurul egyesével. Lyuk van a hasamban, én is kijövök rajta, pont, mint az étel (Lyuk). Tóth Kinga könyve olyan szűk keresztmetszetű, ám erős közelítésű képek kaleidoszkópja, amelyek végül is az emberre mért testi szenvedések tablójává alakul. A kisprózák sorát a szerző vizuális alkotásai (rajzok, kollázsok) kísérik, amelyek fölerősíteni hivatottak a szövegek amúgy is nyomasztó hangulatát. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet a kísérleti próza olvasóira számít, illetve azokra, akik az ember biológiai mivoltának „egyperces novellákban” testet öltő ábrázolására kíváncsiak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"