Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A nemzetközi PISA (Programme for International Student#ENTER#Assassment) és a hazai olvasáskutatási felmérések sajnálatos módon mind azt igazolják, hogy a magyar iskolások szövegértésével komoly gondok vannak. Az általános iskolások fele beszédhibás, és nagyon magas az ún. részképesség zavarokkal (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) küzdő tanulók száma is. A több mint negyedszázada logopédusként praktizáló szerző kötetével azt kívánja elősegíteni, hogy a gyermekkori beszédhibákra mihamarabb derüljön fény, és ezt a szülők és pedagógusok szakmai segítséggel orvosolni tudják. Minél előbb kapnak ugyanis segítséget a gyerekek, a hibák korrekciója annál hamarabb történik meg és ez a folyamat elősegíti majd az olvasás jobb megértését is. A szerző a beszédet, mint a legmagasabb rendű idegi tevékenységet vizsgálva rámutat annak lelki és szociális leképeződésére, arra a tényre, hogy a beszéd kizárólag az ember képessége. A szülőnek és a nevelőnek fontos feladatai vannak a gyermeki beszéd kialakulásának, kialakításának folyamatában, a szerző arra is rávilágít, miként lehet segíteni ha már baj van, bemutatja hogyan tanítsa a szülő a gyereket jól beszélni. Az utolsó fejezet játékos gyakorlatai a szülők és pedagógusok számára nyújtanak segítséget az otthoni beszédgyakorlatokhoz. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tóth Erika Katalin (1956-)

Ez a beszéd!

Aktuális online ár
592 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tóth Erika Katalin (1956-)
ISBN
9789632480190
Egyéb szerzőség
Popper Péter (1933-2010) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
18 cm
Kiadó
Saxum
Cikkszám
3000229869
Alcím
beszédhibák javítása gyermek- és felnőttkorban
Sorozatcím
Az élet dolgai

Darabszám