Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az amerikai Betty Edwards dolgozta ki a Jobb agyféltekés rajzolást (ld. legutóbb: 201425113), amely módszer a gyakorlatba ülteti át az agykutatás rajzolással kapcsolatos eredményeit. Ezt fejlesztette, illetve alkalmazta hazai környezetben a rajztanár-hobbifotós házaspár, Bartók Erzsébet fejlesztőpedagógus és Tóth Zsolt, közös könyvük fotóillusztrátora. Az általános iskolák alsó tagozatában sok tanító küzd azzal a problémával, hogy nem tudja, hogyan kellene rajzolni és festeni tanítani a gyerekeket, felsőben pedig a rajztanárok a gyerekek érdektelenségével küzdenek. Ennek oka van, és nem az, amit oly gyakran hallunk, hogy „a rajzóra készségtárgy”. A leginkább rajztanároknak szóló fekete-fehér és színes rajzokkal, fotókkal kísért kötet felépítésében nem egy művész, hanem egy pedagógus szemléletét tükrözi. A hangsúly a képességfejlesztésen van, ahol az alkotónak az alkotás, a pedagógusnak pedig az alkotáshoz vezető út a fontosabb. A szerzőpáros igyekszik megértetni a rajzelméleteket, és gyakorlati tanácsokkal látja el a könyv használóit. Kitérnek arra is, hogyan rendezzük be be a termet, milyen eszközöket szerezzünk be, mitől lesz sikeres az óra, majd konkrét rajzfeladatokat ajánlanak. Gyakorlatban bevált módszerük alapján azt ígérik, bárki meg tud tanulni rajzolni, még az is, aki „eddig csak a pálcikaemberig jutott”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Bartók Erzsébet;Tóth Zsolt

Elmetágító rajzolás - ahogyan mindenki meg tud tanulni rajzolni

Borító ár
5 990 Ft
Aktuális online ár
4 612 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bartók Erzsébet;Tóth Zsolt
ISBN
9786150004846
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2017]
Méret
22x22 cm
Kiadó
Jar Art Kft.
Cikkszám
3001034274
Alcím
ahogyan mindenki meg tud tanulni rajzolni

Darabszám